A bíró elé rendőri kíséretben, kamerákkal és fényképezőgépekkel körülvéve érkezett meg az a dunaszerdahelyi Juraj Hossu, aki május 26-án hajnalban rátámadt egy Fülöp-szigeteki férfira Pozsony belvárosában. A súlyosan megsérült férfi pár nappal később belehalt sérüléseibe. A támadó az újságírók előtt nem takarta el az arcát, sőt, azt ígérte az újságíróknak, hogy miután döntenek a letartóztatásáról, nyilatkozni fog.
Fogságba került
Juraj Hossu, aki május 26-án, szombaton hajnalban támadta meg a Fülöp-szigeteki Henry Acordát, másodjára már fogságba került. A 36 éves Fülöp-szigeteki férfi május 31-én, csütörtökön belehalt sérüléseibe a pozsonyi főrévi kórházban.
„A Pozsonyi I. Járásbíróság úgy döntött, hogy a vádlottat fogságba helyezi, mégpedig ún. megelőző fogságba, hogy ne kövessen el további bűntetteket“ – mondta a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője, Pavol Adamčiak.
A nyomozó már az eset elején előkészítette a támadó fogságba helyezésével kapcsolatos javaslatot, ám a Pozsonyi Járási Ügyészség ügyésze nem látott okot arra, hogy férfit őrizetbe vegye, így szabadon engedték. Az ügyész állítólag nem feltételezte azt, hogy a férfi továbbra is képes lenne bűntettek elkövetésére.

A Markíza Televíziónak sikerült megszereznie azokat a biztonsági kamerákról származó felvételeket, melyek pontosan dokumentálják a történteket. A felvételeken tisztán látni, hogy Hossu először ököllel behúz egyet a Fülöp-szigeteki férfinek, majd rugdosni kezdi a fejét.
„Nem akartam ezt tenni. Életem végéig szemrehányást fogok magamnak tenni“ – mondta Hossu, amikor a rendőrök kikísérték a tárgyalóteremből. Az újságírók többi kérdésére nem felelt.
Čižnár: A politikusok visszaélnek a Fülöp-szigeteki férfi halálával
Henry Acorda halála után az esettel a Legfőbb Ügyészség is elkezdett foglalkozni. Az ügyet elvette a járási ügyészségtől és átadta a kerületi ügyészségnek, miközben a szemét továbbra is rajta tartja az eset további alakulásán.
A brutális, halállal végződő támadás a politikusok érdeklődését is felkeltette. Az esettel kapcsolatban Peter Pellegrini kormányfő és a most-hidas igazságügyi miniszter, Gál Gábor is nyilatkozott.
Jaromír Čižnár főügyész szerint a politikusok arra használják ki a Fülöp-szigeteki férfi halála körül kialakult helyzetet, hogy központba kerülhessenek – derült ki a főügyész állásfoglalásából, amit hétfőn Andrea Predajňová szóvivő tett közzé.

„A főügyész sajnálattal konstatálja, hogy a politikusok – az igazságügyi minisztert is beleértve – , képesek szó szerint visszaélni egy tragédiával, ami egy Fülöp-szigeteki állampolgár megtámadásával kapcsolatban történt” – áll Čižnár közleményében. „Szomorú, hogy a politikusok megnyilvánulásai egy héttel az eset után érkeznek, és inkább hasonlítanak egy versenyre abban, hogy ki használja ki gyorsabban és jobban az adott témát”.
„A Legfőbb Ügyészség azonnal intézkedéseket fogadott el arra vonatkozóan, hogy indítványozzák az elkövető előzetes letartóztatását. A főügyész emellett azonnal vizsgálni kezdte az érintett ügyész eljárását is, és amennyiben mulasztásra derül fény, felelősségre vonják” – mondta Predajňová, majd hozzátette a főügyésznek ehhez nincsen szüksége a politikusok tanácsaira, vagy felszólítására.
„Az igazságügyi minisztert figyelmezteti arra, hogy az ügyészség munkájába nem avatkozhat be, ezért részéről csupán „nagy szavak” hangoztatásáról van szó. A főügyész továbbá azt tanácsolja az igazságügyi miniszternek, hogy olyan vehemenciával tegyen rendet a saját tárcájánál is, mint amilyennel a szóban forgó ügyben nyilatkozott” – zárta Predajňová.
Nyitókép: SITA
Megosztás:
Címkék: dunaszerdahelyi támadó fogságba helyezés Főoldal Fülöp-szigeteki áldozat Gál Gábor Henry Acorda Jaromír Čižnár Juraj Hossu ügyészség
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.