A visszaélési botrányba keveredett Kisebbségi Kulturális alapnál a parlament kulturális bizottsága tartott ellenőrzést május 16-án, szerdán pedig nyilvánosságra hozták a vizsgálódás eredményéről szóló jelentést.

 

A jelentés szerint a kulturális bizottság képviselői vizsgálata több hiányosságot is feltárt, többek között az Alap igazgatóját, Molnár Norbertet is mulasztással vádolják. Április végén az Aktuality.sk oknyomozása kapcsán derült ki, hogy a roma kisebbség számára rendelkezésre álló pénzügyi keret körül nincs minden rendben.

 

Az egyik bizottság két tagja (egy roma testvérpár) családtagjaik projektjeinek ítéltek meg jelentős összegeket. Az ügy nagy visszhangot kapott, az ellenzék Molnár Norbert KKA igazgató leváltását követelte a Most-Hídtól, mivel a két bizottsági tagot Molnár nevezte ki. A május közepén zajló parlamenti bizottsági vizsgálat után pedig hat roma nemzetiségi bizottsági tag döntött úgy, inkább lemond tisztségéről.

 

 hirdetes_400x285  

Nem tartott sokáig: Itt van Molnár Norbert első komolyabb botránya

 

Aránytalan pénzelosztás (?)

 

Az OĽaNO szerint a Most-Híd arra használja a KKA pénzforrásait, hogy megerősítse politikai pozícióját a régiókban. Problémaként említették meg a nepotizmust is.

 

A korábbi romaügyi kormánybiztos és jelenlegi oľanos parlamenti képviselő Peter Pollák szerint a Most-Híd csak magyarokat ültetetett meghatározó funkciókba, és teljesen kiszorították a ruszin vagy roma kisebbség képviselőit a vezető posztokról. Közben pedig csak bizonyos régiók részesülhettek jelentős anyagi támogatásban.

 

„A Rimaszombati járásba a választóiknak 209 ezer eurót küldtek, míg Kassa és környékére, ahol a roma telepeken nincsenek választóik, csak 16 ezer euró jutott”

 

nyilatkozta Pollák.

 

Így került az Új Szós Molnár Norbert a 8 millió eurós Kisebbségi Kulturális Alap élére (Videó, képek)

 

Molnár hibázott, és… ennyi

 

A szóban forgó jelentés elmarasztalja Molnár Norbert igazgatót, amiért figyelmen kívül hagyta, hogy egyes bizottsági tagok „érdekei összeférhetetlenek az alap céljaival”.

 

Az OĽaNO azt javasolja, ne kaphasson támogatást olyan pályázó, amelynek tagja családi kötődéssel rendelkezik bármelyik bizottság bármelyik tagjához, vagy eleve tagja volt az elmúlt három évben valamelyik döntéshozó bizottságnak.

 

A kulturális bizottság kormánypárti tagjai természetesen nem vették különösebben véresen a problémát, az SNS-es Karol Farkašovský elmondása szerint a további visszaélések megakadályozására már megtették az óvintézkedéseket, az ügy pedig lényegében elintéződött azzal, hogy a szóban forgó nemzetiségi tanács hat tagja önként távozott posztjáról.

 

Hiába az OĽaNO által emlegetett magyar túlsúly, a kisebbségi támogatásokon belül a magyar nemzetiségi keret felhasználása is súrolja a korrektség határát – bár egyelőre nem derült fény olyan súlyos visszaélésekre, mint a fenti esetben.

 

„Ennek köszönhetően a párthoz lojális szervezet, internetes portálok, az Új Szó napilap és sok más szervezet kapott kiemelt támogatást más, komoly tevékenységet folytató, de kevésbé „szerencsés“ kérvényezők kárára. Minderről ráadásul sokszor olyan bizottsági tagok döntöttek, akik családi vonalon kötődnek a Most-Hídhoz, aktív újságíróként a párt holdudvarához tartoznak, a további érdekszövetségekről, összefonódásokról nem is beszélve.”

 

írtuk áprilisban a visszaélési botrány kirobbanásakor. Az ügy részleteiről bővebben alábbi cikkünkben olvashat.

 

A “Fideszes” pénzt irigylik, a szlovákiai magyart sajátjaiknak osztogatják

 

Körkép.sk

Nyitókép: körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!