Minden nap számolok az előrehozott választásokkal – jelentette ki Andrej Danko a Pravda napilapnak adott interjújában. Elmondta, öt név van versenyben az SNS államfőjelöltségéért. A szlovák nemzetiek már korábban jelezték, hogy ideje lenne egy nőt megválasztani az állam fejévé.

 

Konkrétumokat az SNS jelöltjeiről azonban nem árult el. Arra a kérdésre, hogy egyezségre tudnának-e jutni a koalíciós pártok egy közös államfőjelölt állításáért, azt válaszolta, hogy

 

„Koalíció vagyunk, nem egy egyesített párt. Mindenkinek megvannak a saját indokai, jövőképe és tapasztalata. Nem hiszem, hogy ebben a kérdésben a koalíciónak egységesen kéne fellépnie”

 

Elmondta, hogy az ősszel esedékes helyhatósági választásokkor a koalíciós pártokkal való együttműködés kizárólag a párt helyi szervezeteinek kompetenciája, mert ott „az erős személyiségekről szól” a verseny.

 hirdetes_400x285  

 

A néhány hónapja kialakult belpolitikai válság és Robert Fico akkori kormányfő lemondása kapcsán elmondta:

 

„Fico kormányfő lemondása az ő személyes döntése volt. Ha nem mond le, más lépések történtek volna, talán az elnök részéről, vagy lehet, hogy a kormány nem kapott volna bizalmat, de ezek csak elméletek. Az SNS-szel minden nap számolunk az előrehozott választások lehetőségével.”

 

Arra a kérdésre, hogy Peter Pellegrini jelenlegi kormányfő Fico alárendeltje-e, azt válaszolta, hogy egyesek ezt a kérdést azért teszik fel, hogy éket verjenek Pellegrini és Fico közé. Majd hozzátette:

 

„A lényeg az, hogy természetes, hogy Pellegrini pártszinten Robert Fico alárendeltje. A nagy döntéseket a Smer elnökségének vagy a pártelnöknek kell meghoznia, és Pellegrini ennek folyamatnak csak a része. De vannak dolgok, amit kizárólag a koalíciós párt elnökével tárgyalhatok meg, és természetesen, Pellegrininek is megvan a maga szabadsága a kormányban a döntésekben.”

 

Hogy kibírja-e a kormány a választási ciklus végéig, Danko nem tudta megmondani:

 

„Ezt inkább a csillagjósoktól kérdezze. Én minden nap készülök a választásokra, és úgy hiszem, ugyanígy tesznek a koalíciós partnereink is. (…) De megkockáztatom, hogy a kormány kibírhatja a ciklus végéig. 2020 után Szlovákiában a politikai pártok megosztottsága fog hatalmas problémákat okozni, és gondot jelenthet még kormányt alakítani is”

 

A szlovák nemzetiek pártelnöke érdekes választ adott arra a kérdésre is, hogy a Smert stratégiai partnernek tekinti-e:

 

„Ma világos, hogy az a partner, aki releváns százalékpontokkal rendelkezik, a Smernek pedig releváns százalékpontjai vannak, ha tetszik, ha nem. Az én megkötésem a többi párttal szemben, hogy képes legyen koalícióban dolgozni. Az OĽaNO elnökének individualizmusa veszélyt jelent az államvezetésre”

 

-fogalmazott.

 

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!