Egy hete röppent fel a hír a sajtóban, hogy Simon Zsolt egykori most-hidas és mkp-s politikus pártalapításra adná a fejét. Akkor még óvatosan fogalmazott az egykori mezőgazdasági miniszter, csupán annyit mondott, hogy többen is megkeresték, „tegyen valamit”. 

 

A Szlovák Távirati Irodának (TASR) már megerősítette, hogy a következő két-három hónapban szeretné megkezdeni az aláírásgyűjtést a pártalapításhoz.

 

A Denník N szlovák napilapnak adott válaszában a pártalapítással kapcsolatban Simon elmondta, hogy

 

 hirdetes_810x300  

„Már rögtön a kormánykoalíció megalakulása után, majd Ján Kuciak meggyilkolását követően is többen megszólítottak, leginkább magyar nemzetiségűek, hogy nincs kit választaniuk. Az MKP nem tudja őket megszólítani, a Most-Híd pedig a koalícióralépés után nem akarnak szavazni.”

 

nyilatkozta Simon, aki azt is megerősítette, hogy két-három hónapon belül elérhetik azt a pontot, mikor már nekiláthatnak az aláírásgyűjtésnek a pártalapításhoz.

 

Hogy konkrétan kikkel dolgozik együtt, Simon nem akarta elmondani, viszont állítása szerint a kisebbségi politikai színtér is megérett a generációs cserére, melyet az új párt biztosíthatna.

 

Simon Zsolt visszatér? Pártot alapít, hogy aztán az erősebbhez csapódhasson Világi embere

 

Bár a leendő pártnak még nincs neve, Simon elmondása szerint elsősorban a magyar nemzetiségű választókat fogja megszólítani.

 

„Olyan pártnak kell lennie, amely biztosítja a magyar nemzetiségű polgárok képviseletét a szlovák parlamentben. Persze kész együttműködni a szlovákokkal is, anélkül nem megy.”

 

A 2011-es népszámlálási adatok szerint 458 467 fő vallotta magát magyarnak Szlovákiában, ami az ország népességének mintegy 8,5 százalékát teszi ki (a 18 éven aluliakat is beleértve).

 

Ezen választók szavazataiért a legutóbbi parlamenti választásokon főleg az MKP és a Most-Híd harcolt. Utóbbi a magyar szavazatokon kívül a szlovákokat is megcélozta, így 6,5 százalékkal bejutott a parlamentbe, míg az MKP a küszöb alatt maradt a maga 4 százalékával.

 

Habár a felmérések szerint az azóta eltelt két évben (főleg a Kuciak-gyilkosság óta) jócskán megcsappan Bugárék támogatottsága, az MKP nem tudta kihasználni a kormányválság adta lehetőséget, és nem hogy erősödést nem mutat, inkább csökkennek a preferenciái.

 

Kiket szólítana meg Simon Zsolt és alakuló pártja?

 

„Azokat a választókat akarom megszólítani, akiket az MKP, mely már háromszor nem jutott be a parlamentbe, nem tud megszólítani. A Most-Híd 2010 és 2016 között 70 ezer magyar szavazót veszített el. És szeretnénk megszólítani a nemszavazókat és azokat, akik nem akarnak a Most-Hídra szavazni azután, hogy a Smerrel és az SNS-szel lépett kormányra.”

 

mondta Simon, aki 2016-ban még maga Bugár Bélával járta az országot. Az akkori választások során 27 041 karikát szerzett, ezzel a harmadik legsikeresebb most-hidas politikus volt a listán.

 

Egyedül nem megy…

 

Simon a Denník N-nek adott interjúban a sorok között azt is elismerte, hogy valószínűleg hiába minden igyekezet, egyedül nem sikerülne átlépnie a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-os küszöböt.

 

„Nem zárkózunk el az MKP-val való valamilyen együttműködési formától, mert azt akarjuk, hogy a magyaroknak legyen képviselete a parlamentben”

 

mondta, majd hozzátette, hogy

 

„Mi is tudunk számolni. Pontosan ezért mondom, hogy össze akarjuk gyűjteni azokat a választókat, akiket az MKP nem tud megszólítani. Ha az utolsó három választás során nem sikerült nekik, most sem fog”

 

nyilatkozta Simon, aki jelenleg még nem akar azon gondolkodni, hogy milyen formája lehetne az együttműködésnek.

 

Mit mond az MKP?

 

Az MKP a szlovák sajtónak reagálva úgy fogalmaz, hogy bárki, aki teljesíti a törvényi feltételeket, jogosult arra, hogy pártot alapítson.

 

„Azonban a szlovákiai magyar közösség széttagolását nem megfelelőnek és elfogadhatatlannak minősítjük”

 

válaszolta a TASR-nek Fiala Ilona sajtószóvivő.

 

dennikn.sk, Körkép.sk

Nyitókép: mno.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!