Szeptember elejétől elszabadul a pokol a pozsonyi utakon. Ősztől ugyanis megnövekedik azoknak az útszakaszoknak a száma, amelyeket felújítás miatt lezárnak. A legangyobb gondok minden bizonnyal a Kikötői hídnál (Prístavný most) várnak majd a sofőrökre.

 

A Kikötői hídon naponta 110 ezer gépkocsi hala dát. Ennek a hídnak a részét képezi az egyik legnagyobb és legbonyolultabb pozsonyi körforgalom.

 

Az elkövetkezendő hónapokban ez a térség teljes átépítés alá kerül, ugyanis itt fog végződni a Somorja irányából induló R7-es gyorsforgalmi út.

 

 hirdetes_810x300  

Azt, hogy a sofőröknek milyen konkrét korlátozásokkal kell számolniuk, még nem tudni. A R7-es elkerülőt építő spanyol befektetői csoport a sajtótájékoztatóján fogja pontosítani a részleteket.

 

A sofőrök számára azonban itt még nem fejeződnek be a rossz hírek. A közlekedési elemző állítása szerint Pozsony ezen részén azután sem fognak megszűnni a dugók, hogyha megépítik az új kereszteződést. Ezért pedig a főváros többi közlekedési projektje a felelős.

 

Az állam igyekszik enyhíteni a közeledő katasztrófán, így ennek érdekében megerősíti a vonatjáratokat. Az, hogy ez az erősítés elég lesz-e vagy sem, az szeptember elsejétől kiderül a pozsonyi utakon.

 

TvNoviny.sk

Nyitókép: Reprofotó/tvnoviny.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!