Belföld

Közép-európai összehasonlítás: hol építettek több autópályát, és mennyiért?

Szlovákiában a 2000. évtől 440 kilométernyi autópálya épült meg, ezzel még arányaiban is lemarad Magyarországtól, ráadásul az egy kilométernyi szakaszra eső átlagos költségek is magasabbak.

 

Szlovákia a’90-es években az államcsőd közelében volt, autópálya építésekről aligha lehetett szó. A 2000-es évek utáni egyrészt a Dzurinda-kormány reformjait és az uniós csatlakozás követő nyugat-európai transzfereknek köszönhetően megindult a szlovákiai autópályaépítés – vegyes eredményekkel.

 

Robert Fico megválasztása után az ország két legnagyobb városát összekötő autópálya befejezését 2010-re ígérte, jelenleg még az optimista becslések is csak 2026-ra szólnak – és az is csak egy-egy szakaszra vonatkozik. Mindeközben hatalmas összegekért épülnek a négy illetve hatsávos szakaszok, és itt nagy különbségek vannak.

 

INEKO: Négy kilométer autópályát két új kórház értékével áraztak túl

 

Az Aktuality.sk adatai szerint 2000-től összesen 440 kilométernyi autópálya épült Szlovákiában, beleértve a PPP projekten keresztül épült R1-es pribinai szakaszát, amelyet még 20 évig fizethetünk. Ugyanezen idő alatt Csehországban 780 kilométer, Magyarországon 850 kilométer, Lengyelországban pedig 3000 kilométernyi út épült.

 

Természetesen a visegrádi országok eltérő háttérrel rendelkeznek, ezért érdemes a lakosság nagyságára visszaosztani a megépült utak hosszát. Így Szlovákia „méretéhez igazítva” a fenti adatokat azt látjuk, hogy szlovákiai mércével Magyarországon 470 kilométer autópálya épült, Csehországban 400, Lengyelországban 426. E tekintetben Magyarország jelentős előnnyel rendelkezik.

 

A szlovák Autópálya Társaság szerint jelenleg mintegy 150 kilométernyi autópálya áll építés alatt, vagyis „a következő években” ennyi négysávos utat adhatnak át az autósoknak. Már ha nem lesz csúszás, Szlovákiában ugyanis rendszeresen kitolják a határidőket. A déli járások autópálya-projektjeire pedig egyelőre csak politikusi ígéretek vannak.

 

Nézzük a költségeket

 

Ami az autópályák építésének költségeit illeti, részletes nemzetközi összehasonlítást csak az Európai Számvevőszék készített, ám a kelet-európai tagállamokat nem nagyon taglalták. Az azonban kiderült, hogy hatalmas különbségek vannak az országok között. A legolcsóbbak – természetesen – a németek, ahol egy négysávos út kilométerének költsége fele annyiba kerül, mint a spanyoloknál – annak ellenére, hogy a németeknél drágább a cement és szigorúbbak az előírások. A számvevőszék öt évvel ezelőtti jelentése arra is felhívta a figyelmet, hogy a legolcsóbb 1 km-nyi német autópálya és a legdrágább 1 km-nyi spanyol autópálya közti árkülönbség 28-szoros.

 

Ami Közép-Kelet-Európát illeti, Szlovákiában minden idők legdrágább szakasza a D3-as zsolnai szakasza, ahol a terepre hivatkozva rendkívüli költségeket számoltak el. A szakasz 1 kilométere 60 millió euróba került. A Magyarországon minden idők legdrágább autópálya-szakaszának nemrég kikiáltott M44-es gyorsforgalmú út kilométere nagyjából 16,4 millió euróba kerül, úgy, hogy a projekt tartalmaz egy 152 méter nyílású Tisza-hidat is.

 

Elmondható, hogy Magyarország legdrágábbnak ítélt projektje még mindig olcsóbb, mint a szlovákiai négysávos utak átlagos kilométerenkénti ára (19 millió euró). Csehországban az autópályák kilométerenkénti átlagos ára 16 millió euró.

 

Fontos megjegyezni, hogy Szlovákia északi részének terepviszonyai is drágítják az autópályaépítést. Ám a szlovákiai sajtó nem egyszer hívta fel a figyelmet arra, hogy a hasonlóan igényes terepviszonyoknál épül nyugat-európai autópályák is olcsóbban épülnek a szlovákiaiaknál.

 

Körkép.sk

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás