Alább Marek Maďarič smeres parlamenti képviselőnek a SME-ben megjelent írását közöljük magyar fordításban.

 

A szünidő lassan befejeződik, sok szülő pedig ismét azon fog bánkódni, hogy a gyermeke szeptembertől nem járhat olyan alapiskolába, ahol az anyanyelvén tanulhatna.

 

Még az iskolaév kezdetén szivárgott be a médiába az az információ, miszerint egyes dél-szlovákiai falvakban a szlovák gyerekek számára már évek óta nincs biztosítva az alapszintű anyanyelvi oktatás. Mindez hihetetlenül és paradox módon hangzik abban az időszakban, amikor az oktatásügy és a kultúra területén erősödtek a nemzetiségi jogok.

 

 hirdetes_810x300  

A helyzettel személyesen ismerkedtem meg a Nagyszombati kerületben található Nagyszarván. Helyi szinten erről a problémáról már 2014 óta tudnak, amikor is a nagyszarvai szülők egy szlovák alapiskola létrejötte felől kezdtek el érdeklődni. A problémáról azonban már jóval hosszabb ideje tud Nagyszombat megye, valamint az oktatásügyi minisztérium is.

 

Menjetek máshova

 

A problémával azonban senki sem foglalkozik, a gyerekeknek pedig évek óta nincs egy szlovák tanítási nyelven működő alsó tagozatos alapiskolájuk. A szülőknek azt tanácsolják, hogy a gyerekeket vagy írassák be a magyar tannyelvű alapiskolába, vagy járassák a több tíz kilométerre fekvő bősi iskolába.

 

Több szülő úgy próbál felülkerekedni a helyzeten, hogy formálisan Somorjába jelenti be az állandó lakhelyét, hogy így szerezzen jogosultságot gyermeke elhelyezésére a somorjai szlovák tanítási nyelvű alapiskolában. A somorjai alapiskola befogadóképessége azonban megtelt.

 

Ezeknek a gyerekeknek a szüleik aktívan küzdenek azért, hogy egy szlovák tannyelvű alsó tagozatos alapiskolát létesítsenek, mindemellett valós javaslatokkal állnak elő – az érintett települések számára egy új iskolakörzet kialakítását kérik, amivel teljesítenék a diákokra vonatkozó kötelező kvótákat.

 

Végül is ilyen iskolakörzetet hoztak létre a magyar tannyelvű alapiskolák számára, amelyhez még az autóbusz-közlekedést is hozzáigazították. A szlovák iskolák esetében azonban elutasítják ezt az eljárást, ugyanis hiányzik a politikai akarat az MKP-hoz közeli polgármesterekből és Nagyszombat Megye Önkormányzatából egyaránt.

 

Nincs politikai akarat

 

Maga az oktatásügyi miniszter nemrég úgy nyilatkozott, hogy az illetékes településeken kevés a szlovák nemzetiségű gyerek, és nem lenne kifizetődő egy önálló szlovák iskola intézményébe kényszeríteni őket. Ezek az alibista érvek azonban nem helyénvalóak.

 

A nagyszarvai szülők azonban összefogtak a környékbeli településeken élő szülőkkel, így megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik a szlovák tannyelvű iskolát igénylik. A törvény által megszabott kvótát, vagyis a 12 gyerek/kisosztályt elérték. Ezek után már csak egy új iskolakörzet létrehozására lenne szükség.

 

Az, hogy gazdaságilag nem lenne kifizetődő a szlovák alsó tagozatos iskola megnyitása, szintén nem igaz. A nagyszarvai magyar tannyelvű alapiskola férőhely szempontjából nincs kihasználva, tehát elegendő hely van benne egy alsó tagozatos szlovák tannyelvű alapiskola létrehozására. Sőt, a település gazdaságilag még spórolni is tudna, hiszen az összevont iskola a szlovák gyerekek után járó normatív támogatást (fejpénz) is megkapná.

 

A telített somorjai alapiskola egy kirendeltséget is hajlandó lett volna működtetni Nagyszarván. Fizette volna az összes, az oktatással és a tanárokkal kapcsolatos költséget. Akkor mégis hol van a probléma? A politikai jóakarat hiányában és a nemtörődömségben. A Somorjából érkező ajánlatot Nagyszarva települése indok nélkül elutasította. A polgármester úgy nyilatkozott, hogy a képviselőtestület nem fogadta el ezt az ajánlatot.

 

Fake news terjed a közösségekben

 

Egyesek olyan hamis híreket terjesztenek, miszerint a szlovák gyerekek szülei likvidálni szeretnék a magyar iskolákat. Ez természetesen őrültség. Senkinek sem áll a szándékában egyetlen magyar iskola megszüntetése sem.

 

Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ebben a környezetben a szlovák gyerekek szülei 20%-os kisebbséget alkotnak,és csupán azt követelik, ami a magyar kisebbség számára országos szinten biztosítva van. Mi pusztán annyit várunk, hogy azok, akik a kisebbségi jogaikat átültetik – főleg az MKP –, ebben az esetben a szlovák kisebbséghez ismegértéssel viszonyuljanak.

 

Sürgős kérdések: Nagyszombat megyeelnöke, az OĽaNO-s Viskupič ebben a kérdésben miért nem olyan aktív, mint más témákban? Kötve van ahhoz az udvarláshoz, amit a párt elnöke, Matovič tett az MKP irányába? Az SNS-es oktatásügyi miniszter miért ítéli olyan jogi megoldásra a szülőket, amire a meg nem határozott jövőben kerül majd sor? Közömbös neki az a tucatnyi szlovák gyerek, akinek nehézkes a hozzáférése az anyanyelvi oktatáshoz?

 

A Most-Híd, aki annak ellenére, hogy a kisebbségek ügyében rengeteg javítást eszközölt ki, talán attól fél, hogy ha kritikus lesz a MKP-hoz közeli polgármesterekkel, akkor az ártani fog neki az önkormányzati választások során?

 

Valójában ki itt a kisebbség?

 

Egyelőre csupán azt tudjuk végignézni, hogy egy tucatnyi szlovák gyereket ér sérelem amiatt, hogy megvonják tőlük az anyanyelvi tanulás alapvető jogát.

 

A kormány programnyilatkozatában az szerepel, hogy kisebbségi tannyelvű iskolákat ott is létesíthetnek, ahol a kisebbség tagjai nem teljesítik a törvény által feltételezett létszámot. Amennyiben ilyen kötelezettség vonatkozik a nemzetiségi kisebbségekre, akkor mindez miért nem vonatkozik a szlovák gyerekekre is akkor, amikor egy kevert területen hirtelen kisebbségben találják magukat?

 

Sme.sk

Nyitókép: aktuality.sk

 

Adj szállást a „tótnak”… – Avagy a nagyszarvai szlovák iskola története

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!