Az SNS nem támogatja a Smer belügyminisztere, Denisa Saková által kidolgozott törvényt, amely szerint hét évre választanák az országos rendőrfőkapitányt, és nem lenne mód a leváltására. Dankoék saját bevallásuk szerint azért nem támogatják a módosítást, mert nem tetszik nekik a hét éves határidő.

 

„A Szlovák Nemzeti Párt elutaítja, hogy az ország rendőrfőkapitányt szigorúan hét évre válasszák meg. Társadalmilag igazságos és demokratikus megoldás az lenne, ha a rendőrfőkapitányt a jövőben határozatlan időre választanák meg”

 

áll a párt állásfoglalásában. Azt is hozzáteszik azonban, hogy semmilyen feltételt nem akar támasztani a törvénnyel szemben, és tárgyalni akar róla a koalíciós partnerekkel.

 

„Az SNS elutasítja a sajtóban megjelenő hülyeségeket, miszerint azért nem hajlandó támogatni a készülő törvénytervezetet, mert más állami intézményekben – például a SIS-ben – próbál előnyökre szert tenni.”

 

 hirdetes_810x300  

állítják a szlovák nemzetiek.

 

Idén szinte biztosan Lučanský marad a rendőrfőkapitány. Még az SNS sincs megelégedve a Smer javaslatával

 

Grendel: Fico és Kaliňák akarja rányjtani a rendőrséget 2025-ig

 

A hétéves hivatali időt az ellenzék is kritizálja. Szerintük Robert Fico és Robert Kaliňák (mindketten Smer) parlamenti képviselők azt akarják elérni, hogy az ő emberük vezesse a rendőrséget 2025-ig. Grendel Gábor (OĽaNO) ellenzéki parlamenti képviselő szerint épp az SNS-nek lehet a legtöbb kifogása a törvény ellen – Dankonak ugyanis a következő választások után már lehet ambíciója saját belügyminisztert állítani.

 

A hivatali idő hosszáról a minisztérium is hajlandó tárgyalni, ám azt nem árulták el, hogy miképp változtatnák meg a hét vées futamidőt.

 

Denisa Saková belügyminiszter azzal kommentálta a törvényről történő szavazás elmaradását, hogy

 

„Az újonnan megválasztott rendőrfőkapitány hivatali idejének hossza okoz problémát. (…) Vannak tisztázatlan kérdések”

 

mondta, utalva arra, hogy a törvény Achilles-sarka épp a Smer által javasolt 7 év.

 

Az új törvény éretlmében ugyan még mindig a belügyminiszter nevezi majd ki az országos rendőrfőkapitányt, de azt csak nyilvános pályáztatás és meghallgatás útján teheti meg. A meghallgatás a parlament védelmi és biztonsági bizottsága előtt történne. A jelölteknek legalább 10 éve kell a rendőrségnél szolgálniuk.

 

Teraz.sk

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!