Legutóbb idén februárban kapott nagyobb sajtófigyelmet az úgynevezett „szegények drogja”, amely Magyarországról érkezett Szlovákiába, és már több áldozata is volt. A „herba” (vagy Magyarországon „herbál”) néven emlegetett, súlyosan káros készítmény most azért került ismét a figyelem középpontjába, mert egy cseh férfi a napokban halt bele a használatába.

 

Az RTVS riportja szerint egy szintetikusan létrehozott vegyületről van szó, a kannabidoidolról.

 

„Ez egy cseppfolyós anyag, beleáztatják a növényeket, megszárítják, majd a betegek cigarettaként elszívják”

 

magyarázta a használatát Pavel Palkovič, a csehországi Drogfüggők Gyógyközpontjának orvosa. A drog Szlovákiában már régebb óta ismert. Az első cikkek 2016-ban jelentek meg róla, legutóbb idén februárban foglalkozott vele a szlovákiai sajtó. A rendkívül veszélyes drog Magyarországról érkezik Szlovákiába, és azért tud olyan gyorsan terjedni, mert nagyon olcsón árulják.

 hirdetes_810x300  

 

Egy 25 éves fiatal férfi Királyhelmecen szintén életét vesztette a drog miatt. Az elmondások szerint a fiatalok apróságokat lopnak, és herbára cserélik. Egy, az RTVS riportjában megszólaló magyarul beszélő nő elmondása szerint az ő 21 éves fia szintén rákapott az „szegények drogjára”.

 

„Erős fiú volt, iskolába járt, nem volt vele probléma. Elkezdte szívni a herbát, és megváltozott. A pszichológus szerint az állapota már nem fog javulni”

 

Királyhelmecen csak azután nyugodtak meg, hogy a rendőrségnek sikerült elfognia néhány dílert, akik a herbát terjesztették. A szakértők szerint a kannabidodiol hatóanyaga ugyanaz, mint a marihuána esetében a THC. Csakhogy brutális mennyiségben. Palkovič szerint a probléma pedig épp a THC, mert nagy mennyiségben olyannyira megnöveli a vérnyomást, hogy szívinfarktust, vagy agyvérzést okozhatnak.

 

A drogközpontban eddig egyetlen herba-függőt kezelnek, az orvosok pedig töredelmesen bevallják, nincs sok tapasztalatuk a herbával, mert egy nagyon újfajta drogról van szó.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: origo.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!