Még a Fortuna Liga előző idényében történt az az incidens, mikor ifjabb Ivan Kmotrík hozzávágott egy poharat az egyik biztonsági emberhez a Spartak Nagyszombat – Slovan Pozsony mérkőzésen.

 

A biztonsági ember megsérült, kórházban látták el, majd fel is jelentette a Slovan alelnökét. 5 hónapnyi vizsgálódás után úgy néz ki Kmotrík fellélegezhet – a támadásért csak pénzbüntetést kap.

 

A rendőrség ugyanis azzal zárta le az ügyet, hogy nem testi sértés bűncselekménye áll fenn. A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság közleménye szerint a nyomozás eredményeképpen arra jutottak, hogy ez egy olyan tett volt, ami vétség lehetett volna.

 

 hirdetes_810x300  

Ezért a rendőrség továbbította az ügyet a nagyszombati kerületi hivatalnak. A nyomozás eredményével az ügyész is egyetértett.

 

Pénzbüntetést kapott a futballszövetségtől ifjabb Ivan Kmotrík

 

Indoklásként hozták fel, hogy a biztonsági ember nem szenvedett komolyabb sérüléseket Kmotrík támadása miatt, csak öt napig kellett kezelni.

 

Hogy milyen büntetést is kapjon a Slovan titánja, az mostantól a kerületi hivatal hatáskörébe tartozik. Martin Endrődy jogász szerint az egész ügyet polgári együttélés elleni vétségként fogják kezelni. Ez pedig azt is jelenti, hogy legfeljebb 99 eurós pénzbüntetést róhatnak ki rá.

 

Kmotrík semmiről sem tud

 

A Slovan alelnöke meglepődött a nyomozás eredményét hallva.

 

„A nyomozás befejeződéséről most hallok először önöktől. Ebben az ügyben tanúként hallgattak ki a rendőrségen, nem mint vádlottként, ezért a bűnvádi eljáráshoz vagy annak eredményéhez nem tudok hozzászólni”

 

nyilatkozta az Aktuality.sk-nak Kmotrík, aki a várható pénzbüntetésről sem akart beszélni, mivel még nem kapott idézést a kerületi hivataltól.

 

Annyit azonban elmondott, hogy a sérült biztonsági embernek nem fizetett kártérítést, és a későbbiekben sem áll szándékában, mivel szerinte nincs rá oka.

 

Egyébként ugyanezért az incidensért Kmotríkot a Szlovák Futballszövetség 2000 eurós pénzbírságra büntette támadó és sértő gesztusai miatt.

 

A rendőrség még nem fejezte be

 

Kmotríknak nem ez volt az egyetlen ügye. A Slovanaft Cup döntője után győzelmi ünneplés közben náci karlendítésre emlékeztető mozdulatot tett, ezért extrémizmussal vádolta meg a rendőrség.

 

A rendőrség vádat emelt Ivan Kmotrík, a pozsonyi Slovan alelnöke ellen

 

Körkép.sk, aktuality.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!