Augusztus végén, szeptember elején még a Smer koalíciós partnerei élesen kritizálták a javaslatot – ahogy az ellenzék és a sajtó nagy része is. A ma délelőtti ülésen azonban a kormány mégis megszavazta Denisa Saková (Smer) javaslatát az országos rendőrfőkapitány megválasztásának új módjáról.

 

A javaslat legvitatottabb része – amelyet Andrej Danko SNS-es pártelnök is kritizált – az új főkapitány hivatali ideje volt. A smeresek hét évben szabták volna meg azt. Most hét helyett négy év szerepelt a szövegben, a kabinet pedig rábólintott.

 

Azonban a hétéves hivatali idő mellett egy főkapitányt csak egyszer lehet megválasztani. Most a négy éves hivatali időnél legfeljebb kétszer foglalhatja el a posztot ugyanaz a jelölt.

 

 hirdetes_810x300  

Tibor Gašpar leváltását követelik az emberek az utcákon

 

Zötyögős előélet

 

Az előzmények között érdemes kiemelni, hogy az országos rendőrfőkapitány kérdése a Kuciak-Kušnírová-gyilkosság után került a figyelem középpontjába. Az akkori főkapitányt, Tibor Gašpart már korábban számtalanszor vádolták meg smeres vagy Smerhez közeli emberek ügyeinek „eltussolásával”. Ján Kuciak meggyilkolása után azonban az tüntetések akkora nyomás alá helyezték a koalíciót, hogy először Robert Kaliňák korábbi belügyminiszter, Robert Fico akkori kormányfő is lemondott. Időközben Róbert Krajmer, a NAKA korrupciellenes részlegének igazgatója is távozni kényszerült, majd Peter Pellegrini jelenlegi kormányfő hivatalba lépése után nem sokkal Tibor Gašpart is elmozdították.

 

A Szlovákiában megszokott módon Krajmer és Gašpar később tekintélyes havi fizetésért cserébe a Belügyminisztériumban kaptak munkát. A közvélekedés szerint ugyanis a legfőbb probléma, hogy mivel a belügyminiszter nevezi ki az országos rendőrfőkapitányt, túl nagy befolyása van a rendőrség munkájára.

 

Az új rendőrfőkapitány megválasztását Pellegrini először május végére, majd nyár végére, majd őszre ígérte. Végül úgy tűnt, hogy a Gašpar helyét elfoglaló Milan Lučanský év végéig hivatalban maradhat. Időközben persze a Kaliňákot váltó, belügyminiszterré tett Tomáš Drucker lemondott hivataláról, megnyitva ezzel a kaput Denisa Saková előtt, aki köztudottan Robert Kaliňák jobbkeze volt.

 

Dankoék fellázadtak a Smer ellen. Nem támogatják a rendőrfőkapitány kinevezéséről szóló törvényt – egyelőre

 

Hatalom és büntetlenség

 

Saková rendőrfőnök-választásról szóló javaslatát elsősorban a hivatali idő hosszúsága miatt bírálták. Sokan ugyanis azt látták benne, hogy a Smer egyes politikusai így akarnak maguknak büntetlenséget szerezni, vagy legalábbis felderítetlenül hagyni a számukra kényelmetlen ügyeket. Akkor azonban a Most-Híd és főleg az SNS ellenkezése miatt Saková be sem terjesztette a javaslatot.

 

Ezért is furcsa, hogy most végül átment, mégpedig úgy, hogy viszonylagos csend kísérte az ügyet a sajtóban.

 

A kormány által elfogadott új módszer szerint tehát kétszer négy évre választható a rendőrség országos feje, akit egy szakbizottság és a parlament védelmi-biztonsági bizottsága segít kiválasztani a belügyminiszternek. Csakhogy egyik bizottság döntése sem kötelező érvényű a belügyminiszter számára.

 

Gender Gábor parlamenti képviselő, a biztonsági parlamenti bizottság tagja a sajtónak úgy nyilatkozott:

 

„Ha a törvényt így fogadják el, hogy most van, ez lesz az első dolog, amit a következő parlamenti választások után az új kormánynak meg kell majd változtatnia. Ez a mostani törvény csak a jelenlegi garnitúra büntetlenségének bebetonozását szolgálja”

 

fogalmazott.

 

Az új rendőrfőkapitánynak, Milan Lučanskýnak Sátor Lajoshoz is köze volt

 

Körkép.sk, HNonline.sk

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!