Ahogy arról korábban a Körkép.sk-n is beszámoltunk, a felvidéki Komárom ad otthont a maga nemében eddigi legnagyobbnak számító nemzetközi terrorista-elhárító gyakorlatnak, az Atlas Common Challenge 2.0-nak.

A gyakorlat a komáromi erődben zajlik. Az érdeklődők ingyenesen látogathatnak ki a gyakorlat helyszínére, a kiskorúak viszont csak felnőtt kísérettel mehetnek be. A gyakorlat vezetője a házigazda szlovák elitegység, a Lynx Commando, amely nemrégiben Gútán is beavatkozott a Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása ügyében végzett házkutatások során.

„A gyakorlat keretében terroristatámadások összesen hét forgatókönyvét mutatjuk be, a speciális terroristaelhárító egységek nem kevesebb, mint 2800 tagjának részvételével, akik épületekbe, metróba, autóbuszokba hajókba, repülőgépekbe hatolnak be, és meg kell küzdeniük egy szimulált vegyi és egy nukleáris fenyegetéssel is”

közölte a belügyminisztérium. A tárca elmondása szerint a legmodernebb harci járművek némelyikét is bemutatják majd (Bell 429-es, Mi-171-es és Black Hawk Sykorsky UH-60-as helikopterek).

 hirdetes_810x300  

A rendezvényen részt vesz Peter Pellegrini szlovák kormányfő, Denisa Saková belügyminiszter magyar, cseh, osztrák, horvát és szlovén kollégáival, valamint Andrej Kiska szlovák államfő. Kiska egyébként később a Selye János Egyetemen is látogatást tesz, ahol találkozik az egyetemistákkal, majd a városvezetéssel, végül pedig délután tesz egy fél órás sétát a belvárosban, ahol a helyi lakosok is találkozhatnak vele.

8:30 – Hatalmas érdeklődés övezi a gyakorlatot. A sajtón kívül a helyiek is szép számmal látogattak ki

Érdeklődők az Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlaton a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

8:38 – A gyakorlat programja

8.30-9.10   a vendégek fogadás
9.20            koncert
10.00          terroristák támadása a koncert alatt
11.00          Ausztria, Horvátország, Csehország, Magyarország, Szlovénia és Szlovákia elit terrorelhárító alakulatainak támadása és a terroristák likvidálása
11.30          a program vége

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

9:02

A TEK csoportképe az Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlaton a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

9:18 – Peter Pellegrini kormányfővel együtt Bugár Béla is ellátogatott a gyakorlatra

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

9:42 – A program alapján a koncert közben élőben terrorista támadást szimulálnak majd

10:06

11:00

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlat a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Andrej Kiska államfő az Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlaton a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány és Andrej Kiska államfő az Atlas Common Challenge 2.0 terrorelhárítási gyakorlaton a felvidéki Komáromban 2018. október 10-én. Fotó: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

További képek Buday Máriától:

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!