Malina Hedvig ügyvédjeként hihetetlen személyes tapasztalata van Marián Kočnerral. Később őt is halálosan megfenyegette. Annak ellenére, hogy tudja, kinek a markában van ez az ország és bizalmatlan, mert látja, hogyan viszonyul ez az ország az egyes ügyekhez, a Kuciak-gyilkosság gyomozóiban ezúttal megbízik. Roman Kvasnica.

 

Roman Kvasnica korábban Malina Hedvig ügyvédje volt, jelenleg a Kušnírová család (szerk. megj. a meggyilkolt Ján Kuciak menyasszonyának családja) ügyvéde.

 

Az újságíró és menyasszonya meggyilkolása kapcsán ma arról beszélnek, hogy Marián Kočner keze van a dologban. Nem tudom, hányan emlékeznek még Malina Hedvig ügyére, akinek az ügyvéde voltál. Az állam szállt szembe akkor vele. Kočner már akkor kapcsolatba került veled. Hogy történt?

 

 hirdetes_810x300  

Úgy két évvel azután, hogy Hedviget perbe fogták, Kočner az egyik ismerősömön keresztül megkeresett és találkozni akart.

 

Mi oka volt erre?

 

Azt nem tudtam, csak annyit mondtak, hogy találkozni akar. Nincs okom kerülni az embereket. A találkozón azt mondta, hogy Hedvigről van szó, és hogy van egy elképzelése arról, hogy hogyan lehetne az egész ügyet rendezni. Malina Hedviget állítólag nem helyeznék vád alá, ha részben elismeri, hogy a 2006. augusztus 25-i támadást, amikor Nyitrán a magyar nyelvből való államvizsgája előtt két személy megtámadta, részben kitalálta.

 

Arról az ügyről beszélünk, melybe személyesem Fico kormányfő, Kaliňák belügyminiszter és mások is érintettek voltak. Ebben a megaügyben, melyről akkoriban az egész ország beszélt, Marián Kočner csak úgy, felkeresi Malina Hedvig ügyvédjét és azt mondja neki, hogy tudja, hogyan kellene az egészet megoldani?

 

Emlékszem, hogy egész jól ismerte a nyomozati anyag tartalmát, és amikor az első találkozásunkkor megkérdeztem tőle, hogy kinek a nevében beszél, azt mondta, hogy a kormányfő nevében, illetve, hogy a javaslatot a miniszterelnök nevében tolmácsolja nekem. Második találkozásunkkor, egy vagy két hónappal később az egészet már úgy tálalta, mint a főügyész, Trnka üzenetét. Már első alkalommal mondtam neki, hogy nem fogadom el az ajánlatát, mert csalónak tűnnék, ha ilyet javasolnák Hedvignek. Hedvig ugyanis nem talált ki semmit sem.

 

Azt mondta neked, hogy a kormányfő nevében beszél?

 

Igen, azt mondta, hogy a kormányfő nevében, illetve, hogy van egy megoldási javaslata a kormányfőtől, azaz, hogy Robert Fico nevében jött.

 

És amikor elmondtad neki, hogy Hedvig nem hajlandó semmi ilyesmit kitalálni, mint ahogy ő szeretné, mit csinált? Elégedetten távozott?

 

Azt mondta, hogy még majd jelentkezik, Mondtam neki, hogy a javaslatát fel sem vetem Hedvignek. Úgy egy-két hónappal később új ötlettel jött – hogy menjen hazugságvizsgálatra.

 

Ezt már Trnka főügyész nevében mondta?

 

Igen, állítólag megegyeztek erről Trnkával, az akkori főügyésszel. Hedvig hazugságvizsgálatánál csak Trnka, én és Hedvig lettünk volna jelen. Nem értettem egyet vele, azzal érvelve, hogy olyan hazugságvizsgálaton, amelyet Trnka, Kočner vagy Kaliňák szervez, Hedvig nem fog részt venni. Elmondtam azt is, hogy ha Trnka annyira akarja, eljöhet velünk Izraelbe újabb hazugságvizsgálatra, ahol Hedvig egyszer már volt és voltak eredményeink. Ebben nem láttam volna problémát, de szlovákiai hazugságvizsgálatban igen.

 

Kočner ezt az ügyészség nevében ajánlotta neked?

 

Igen, ezt a főügyész nevében javasolta. Úgy tűnt, hogy nem találgat, hiszen a Trnkával való barátsága közismert volt, melyet maga Trnak is többször elismert. Ne felejtsük, hogy a Hedviggel szembeni nyomozást akkoriban Kozolka nyomozó vezette, aki Kočner sógorának beosztottja volt.

 

Tehát először a kormány, másodszor a főügyészség nevében beszélt.

 

Nem gondolom, hogy hazudott volna.

 

Milyen ország az, ahol valaki, aki több alkalommal is összeütközésbe került a jogrendszerrel különböző ügyekben, a kormány vagy a főügyészség nevében jár ügyvédekhez megoldani ilyen-olyan dolgokat?

 

Ez volt, és azt gondolom, hogy sokáig még ez is marad a szlovákiai valóság. A helyzet rendkívül összetett volt, mert a média többsége, a szlovák rendőrség, az ügyészség, és fokozatosan a bíróságok ellen is kénytelenek voltunk harcolni. Ellenünk voltak kormányoldal politikusai, és az ellenzék egy része is. Emlékezzünk csak arra, hogyan akarták egyes szlovákiai pszichiáterek Hedviget elmegyógyintézetbe helyezni megfigyelésre, talán a gyerekeivel együtt.

 

Hedvig esetében mind ellenünk voltak. Az ügy Szlovákia nemzetközi megítélését rontotta, és a Smer belső ügyeire is befolyással lehetett.

 

Fico és Kaliňák, hatalmát tekintve a két legerősebb politikus annyira belemártották magukat, hogy mintegy 14 nappal a támadás után kiálltak a sajtó elé, és anélkül, hogy le lett volna állítva a megtámadása miatt indított nyomozás, kijelentették, hogy ez egészet kitalálta. Miközben egy sor dezinformációt tettek közzé. Kočnertól kell megkérdezni miért, de valószínűleg úgy döntött, hogy megpróbálja az egészet megoldani.

 

Roman Kvasnica. Kép: .týždeň.sk

 

Az a botrányos az egészben, hogy ez az ember a kormány és a Főügyészség nevében lépett fel.

 

Kočner egyelőre büntetlen személy, így túlságosan nem lehet Trnka, Kaliňák és Fico szemére vetni, hogy Kočnerral baráti kapcsolatokat ápoltak és ápolnak. Úgy tűnik számomra, hogy hasonló értékrendeket vallanak. Lehetséges, hogy fellépése az általam képviselt Hedvig-ügyben csak a barátságukból adódott. Akkoriban ezt senki nem tartotta botrányosnak, a jövőben mindez talán máshogy fog festeni.

 

Hogy végződött az egész? Elment és minden lezárult?

 

Azután, hogy elutasítottam az ajánlatát, hosszú ideig nem találkoztunk. A következő alkalom egy más ügyben, 2013-ban volt.

 

2013 Kočner ezt mondta neked: „Golyót röpíttetek a fejébe.“

 

Igen.

 

(…)

 

Mindez a nyomozók hivatalos jegyzőkönyvében is szerepel?

 

Igen, büntetőjogi vizsgálat indult az ügyben.

 

A rendőrség, a nyomozók tudtak arról, hogy 2013-ban Kočner ezt mondta?

 

Igen.

 

És mi történt ezügyben?

 

Mindenkit kihallgattak, engem is, mint károsultat. Azt mondtam, hogy félek, és hogy a fenyegetését nem becsülöm alá. Elvégre a munkám miatt fenyegetett meg, ráadásul egy konkrét ügyben, ahol ügyvédként szerepeltem. De csak kihágást állapítottak meg.

 

Kočnert is kihallgatták? 

 

Igen.

 

Mit mondott nekik?

 

Ha jól emlékszem, az egészet egyfajta szójátékkal magyarázta. És bár büntetőeljárás indult veszélyt okozó fenyegetés miatt, a nyomozóhölgy végül csak kihágást állapított meg. Fellebbeztem, így a döntést semmissé nyilvánították, de másodszor is kihágásként zárták le. Tovább már nem követtem az egészet, mert nyilvánvaló volt, hogy a hivatalos szervek nem tekintik Kočnert olyan mértékben veszélyesnek, hogy a fenyegetéseit be is váltaná velem kapcsolatban. A mai napig meggyőződésem, hogy a félelmeim megalapozottak voltak, és Kočnert vizsgálat alá kellett volna helyezni.

 

Roman Kvasnica. Kép: .týždeň.sk

 

Mindez 2013-ban volt. Azóta nem kerülték kapcsolatba vele?

 

Jött még tőle néhány fenyegetés Hedviggel kapcsolatban, vagy ilyen-olyan üzenetek, hogy kompromittáló anyagai vannak rám más kliensek képviseletével kapcsolatban, de már nem tulajdonítottam neki figyelmet.

 

Hogyan élted meg mindazt, hogy meg akart gyilkolni?

 

Kočner a szlovákiai valóság része. Mindezt az állami szervek totális szétzüllesztésének következményeként értékeltem, ellenkező esetben ugyanis ez az ember ki lenne szorítva a társadalom peremére. Hasonló jogellenes dolgok máshol is történnek, csakhogy az állami szervek másként reagálnak. Elfogadhatatlan, hogy tevékenységünk, és mindegy, hogy újságíróról, ügyvédről, politikusról vagy sportolóról van szó, fenyegetések vagy egyenesen agresszió által akadályoztatva legyen. Az állami szervek tétlensége ilyen esetében az agresszor magabiztosságát növeli és további agressziókra sarkall.

 

Szélhámosnak vagy veszélyes embernek tartottad Kočnert?

 

Mindig is veszélyes embernek tartottam. Mindig. Amióta először hallottam felőle, mindig figyelmeztettek, hogy veszélyes.

 

És most 2018: Kušnírová anyjának az ügyvédje vagy, Kočner pedig újra játékban.

 

Kérem, hogy tegyük félre mindazt, ami eddig elhangzott, Nem lenne professzionális dolog a részemről.

 

Az, hogy a neve újra felmerült sokk, vagy normális?

 

Bevallom, hogy vártam ezt a nevet, de nem tudtam, hogy milyen összefüggésekben.

 

Miért vártad?

 

Mert 1993 óta figyelem a szlovák társadalmat.

 

Ő ennyire erős játékos?

 

Mit tekintünk erőnek?

 

Hogy az államhatalom és tiszteletben tartja.

 

Tiszteli őt, mert összenőtt az államhatalommal. Még mindig.

 

Mindabból, amit elmondtál, az következik, hogy a Smer ugyan szociáldemokratának mutatja magát, de elfogadja azt a szélhámost, aki segíti a pártot a saját eszközeivel.

 

Azt gondolom, hogy Kočner a mai hatalomnak a része. Már régóta úgy érzem, hogy Szlovákiában leginkább azoknak az embereknek megy jóé, akik bármelyik politikai pártot, bármilyen ideológiát felhasználnak arra, hogy pénzhez jussanak. Nem a saját bizniszük miatt. Ez nem biznisz, ez csak pénz. Sajnos mindannyian tévedtünk abban, hogy az 1998 előtti brutalitás már nem térhet vissza.

 

(…)

 

.tyzden.skAdvokát Kvasnica – Aj mne chcel Kočner prehnať guľku hlavou

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!