Miroslav Radačovský bíró volt az, aki néhány nappal ezelőtt ítéletet hozott Andrej Kiska államfő Tátra alatti, nagyszalóki telkeivel kapcsolatban, a korábbi tulajdonos javára döntve. A bíró azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy nyilvánosan kijelentette, hogy ő bizony Kiska helyében emiatt az ügy miatt lemondana és visszavonulna a politikától, sőt az országot is elhagyná és Amerikába vagy Izraelbe költözne.

 

Kijelentései miatt azonban számos bírálatot kapott, sokak szerint a taláros testület tagjaként kijelentései nem voltak túl helyénvalóak. Az államfőn kívül az igazságügyi minisztérium is kritikával illette Radačovksýt. A Plus 7 dní értesülései szerint a bíró végül úgy döntött, hogy lemond posztjáró.

 

„Az ügyekben objektívan, elfogulatlanul jártam el, és meggyőződésem, hogy a törvénnyel összhangban és az igazság szellemében cselekedtem… az önreflexió keretében becsülettel kijelentem, hogy (…) harminc napon belül írásban benyújtom lemondásomat”

 

fogalmazott a bíró, hozzátéve, hogy csak az ítélet határozatának kidolgozását várja meg, majd távozik hivatalából. A szlovák hetilap Radačovský kijelentéseit a Gál Gábor igazságügyi miniszternek küldött levélből idézte.

 hirdetes_810x300  

 

Kiska elveszítette a Tátra alatti telkekért folyó pert

 

Nem éppen feddhetetlen

 

Radačovský nevéről már korábbanis lehetett hallani egy drogügy kapcsán. 1999 nyarán autójában egy közlekedési rutinellenőrzés alkalmával 18 tasaknyi, tasakonként 16,8 grammnyi kokaint találtak a rendőrök és egy illegálisan birtokolt fegyvert.

 

A bírósági eljárás 12 évig tartott, amely során a zsolnai bíróság háromszor ítélte Radačovskýt bűnösnek, ennek ellenére 2012-ben végül felmentették. A bíróság szóvivője azzal indokolta a végső döntést, hogy nem történt bűncselekmény.

 

Kiska telkei

 

Kiska 1999-ben vásárolt Nagyszalókon telkeket egy illetőtől. A telkek – a bírósági ítélet szerinti – jogos birtokosa húsz év után jelentkezett Kiskánál, állítva, hogy jogtalanul jutott hozzá a földterületekhez. Kiska ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy fogalma sem volt róla, hogy a telkek más tulajdonában vannak, és jóhiszeműen járt el. A bíróság már másképp látta az ügyet, és mivel Kiska – mint alperes – nem volt hajlandó bemutatni a rendelkezésére álló tulajdonleveleket, a bíró szemében „azt a gyanút keltette, hogy nem áll érdekében ezeket a dokumentumokat kiadnia, ami ellentétes az általa hangsúlyozott állásponttal“, miszerint jóhiszeműen járt el.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!