Egy hónapnyi titkosítás és ködösítés után csütörtök délután 14: 00-tól elérhetővé vált a nyilvánosság számára Andrej Danko (SNS) házelnök rigorózusi munkája. A sajtós szinte azonnal lecsapott rá, és össze is vetették a rendelkezésre álló, azonos című és oldalszámú munkával.

 

Andrej Danko munkája ugyanis kevés eltéréssel megegyezik Daniel Pisák ügyvéd rigorózusi munkájával. Míg Danko 2000-ben védte meg a JUDr. titulust érő munkát, addig Pisák egy évvel később.

 

A Denník N információi szerint a két munkában azonos gondolatok, fejezetcímek találhatók, csupán a mondatrend és a fejezetek sorrendjében van eltérés. Mindkét munkát a Bél Mátyás Egyetemen adták le, a tanárok most a házelnök titulusának jogosságát vizsgálnák ki.

 

 hirdetes_810x300  

Nyilvánvaló, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk nem Dankot, hanem Pisákot keverik plagizálás gyanújába, ám van néhány érdekes információ, ami miatt a házelnök sem lehet teljesen nyugodt.

 

Újabb rigorózusi munkát titkosítottak, ugyanaz a címe, mint Dankoénak

 

Különös egybeesések

 

Például, hogy Pisák munkáját is épp október elején titkosította az egyetem a szerző kérésére, néhány nappal azután, hogy a sajtó elkezdett érdeklődni Danko munkája iránt. Ekkor Pisák dolgozata még említésre sem került. Egy másik ügyvéd, bizonyos Emília Shakkour ugyanezzel a címmel, és majdnem azonos oldalszámmal 1999-ben adott le egy rigorózusi munkát, amely a hivatalos verzió szerint „elveszett” az egyetem könyvtárából. Mivel az ügyvédnő és az iskola sem járult hozzá, hogy az egyetemi rendszerből legalább a fejezetcímeket és az összegzést összevessék a másik két ügyvéd később megjelent munkájával, nem tudni, van-e tényleges hasonlóság köztük.

 

A sajtó most arra számít, hogy Danko a továbbiakban arra hivatkozik majd, hogy nem bűnös, hanem áldozat, nem ő plagizált, hanem az ő munkáját felhasználva csalt valaki más. Ez azonban még mindig nem válaszolja meg, miért volt szükség egy hónapnyi huzavonára, titkosításra és magyarázkodásra a munkák eltűnéséről az egyetem részéről.

 

Bombabiztos szlovák titulusok

 

Egyébként a plágiumgyanúba keveredők aligha veszítik el titulusukat. Míg Németországban és Csehországban miniszterek buknak bele egy-egy plágiumbotrányba, Szlovákiában még a titulus elvesztésének lehetősége sem fenyeget senkit. A jelenleg hatályos szabályozás szerint ugyanis csak az iskola kezdeményezésére vehető el az akadémiai kinevezés bírósági eljárás keretében.

 

Sok külföldi – jellemzően a németek – ezt kihasználva Szlovákiában szereznek diplomát. Mivel pl. Németországban a szlovák diplomát elismerik, még ha ki is derül idővel a plagizálás, nem kell tartaniuk a titulus elvesztésétől.

 

Danko: Eltűnt a rigorózusi munkám egy példánya. Összeesküvés áldozata vagyok

 

Szlovákiai plagizálók

 

Szlovákiában már több közszereplő is felkerültek a plagizálók szégyentáblájára. Köztük van Ľubomír Ábel, országos rendőrfőkapitány-helyettes, aki 1999-ben adott le egy diplomamunkát, ami tartalmilag azonos volt egy egy évvel korábbi munkával. De ott szerepel rajta Marián Vanderka is, a Komenský Egyetem testnevelési karának dékánja, akit az iskola a plagizálás ténye ellenére javasolt professzori rangra, Andrej Kiska államfő pedig ki is nevezte.

 

Martin Klus, az SaS parlamenti képviselője szintén a Bél Mátyás Egyetemen, még mint asszisztens munkájába belemásolta a Jól vezetett társadalom Kutatóintézete publikációjának nagy részét. Az esetet azzal magyarázta, hogy csak rosszul hivatkozta le az idézetet.

 

Marián Tkáč a Matica Slovenská egykori elnöke úgy másolta több munkából saját írását, ráadásul forrásmegjelölés nélkül. De kormányközeli körökben is akad már bizonyítottan plagizáló politikus. A Smer egykori képviselő, Renáta Zmajkovičová  legalább 20 paragrafus egyszerű kopírozásával követett el plagizálást, mert nem tüntette fel a forrást – egy törvény bemásolása a kevésbé súlyos esetekhez tartozik.

 

Sme.sk, DenníkN.sk, Körkép.sk

Nyitókép: DenníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!