Nyitókép: HN/ Pavol Funtál

 

A legnagyobb kormánypárt ünnepélyes konferenciáján elmondott beszédében Robert Fico pártelnök élesen kritizálta a médiát és az ellenzéket valamint az államfőt. A párt elsődleges céljaként a 2020-as választások ismételt megnyerését jelölte meg, kiemelte a jövőre esedékes elnökválasztás és európai parlamenti választások fontosságát. többször is köszönetet mondott koalíciós partnereinek a kormányzásért. Egyúttal szükségét érezte, hogy külön kiemelje, Szlovákia „továbbra is EU-t tekinti természetes életterének”.

 

Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy Robert Fico exkormányfő mai beszédével elkezdte a Smer elnökválasztási kampányát anélkül, hogy lenne hivatalos jelöltje. Mint mondta, Szlovákiának olyan államfőjelöltre van szüksége, akit az Egyesült Államokban, Franciaországban, Oroszországban is Kínában is ugyanúgy fogadnak. Felhívta a figyelmet, hogy Andrej Kiskát nem fogadták Franciaországban.

 

„Maffiaállamról beszélni, mikor az ő [Kiska] csalásait vizsgálják a hatóságok, nagyon könnyű. Az elnök szimbóluma egy kecske lett a palotában”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott Fico arra az esetre utalva, amikor Kiska egy jótékonysági akció keretében az elnöki palotába engedett egy kecskét. A jótékonysági akció lényege akkor az volt, hogy a szervezők rámutassanak, Afrika bizonyos országaiban a egy kecske biztosíthatja egy család egyetlen bevételét, ezzel szólítva fel világszerte a közszereplőket a szegénysorsú családok támogatására. Néhány napja a „kecske a palotában” esetével az SNS támadta Andrej Kiska államfőt.

 

Marek Maďarič: Nem az a lényeg, ki, hanem hogy hogyan kormányozzon (Válasz Robert Ficonak)

 

Megint a média

 

A médiával kapcsolatban elmondta, hogy ami a sajtó csinál, az a „lincshangulat”. A sajtó munkatársait elfogultsággal vádolta, akik alaptalanul vádolják a kormány tagjait és gyűlöletet szítanak, de nem foglalkoznak a „történelmileg legalacsonyabb munkanélküliséggel vagy legmagasabb gazdasági bővüléssel”. Fico szerint a legközelebbi parlamenti választásokra 2020-ban kerül sor, mert a koalíció tovább is működőképes. Mint mondta, Peter Pellegrinivel egyetértenek abban, hogy a hírportálokat tennék felelőssé az oldalukon anonim módon kommentelők kijelentéseiért.

 

Újra elmondta, hogy „sem a sajtó, sem az utca, sem a civil szervezetek, sem az államfő körül kialakult klub nem írhatja felül a választások eredményét”, amit 2016-ban a Smer nyert meg. Majd arról beszélt, hogy a „demokrácia védelmében” lépéseket kell tenni, és a közvitát kell kezdeményezni a demokrácia sorsáról. Hogy pontosan milyen lépésekről lenne szó, nem részletezte, de a demokrácia védelmét azonnal hozzákötötte a mai ellenzék legyőzésével. Mint mondta, a 2020-as választások tétje nem Szlovákia baloldali vagy jobboldali irányáról fog szólni, hanem arról, hogy „megmarad-e Szlovákia demokratikus berendezkedésű országnak”.

 

Ezt azzal indokolta, hogy szerinte a ami ellenzék nem „demokratikus eszközöket használ”, és az „egyetlen célja, hogy mindannyiukat (a smereseket) börtönbe küldje.

 

Robert Fico lett a Smer frakcióvezetője

 

A Smer és az önkritika

 

A Kuciak-gyilkossággal kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a Smer hibát követett el, mert nem reagált megfelelően, „nem mondta el a saját verzióját” a történtekkel kapcsolatban.

 

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő, aki a Smer egyik alelnöke is egyben beszédében kevésbé volt harcias Ficonál. Elmondta, „bizonyos elemes” bizalmatlanságot keltenek az államban és a kormányzatban, amelyre a Smernek reagálnia kell. Szerinte egyedül a Smer tud a kormányzati időszakon túl mutató víziót nyújtani a választóknak. Ami azonban valóban eltért Fico beszédétől, hogy kiemelte, a választóknak nem az állammal, még csak nem is a Smerrel van problémájuk, hanem az egyes botrányokkal, vagy a teljesítetlen ígéretekkel.

 

„A jó eredményekre keresztet vethetünk, ha nem fogunk minden nap keményen dolgozni. És ezért szeretnék megkérni mindenkit, hogy ne csak arra hagyatkozzanak, amit Robert Fico és én és még pár miniszter a kormányban nap mint nap tesz. Mert nem hagyatkozhatunk csupán a nagy projektekre, amelyektől azt várjuk, hogy az emberek értékelni fogják. (…) Segítenünk kell az emberek problémáinak megoldását a régiókban, a városokban és a falvakban is”.

 

mondta a kormányfő.

 

Fico a Smer államfőjelöltjéről: tudom a nevét, de nem mondom meg

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!