Andrej Danko házelnök, az SNS pártelnöke nyilatkozata szerint „senki sem akar az SNS színeiben indulni” az államfőválasztáson. Annak ellenére, hogy korábban többször is kizárta, hogy ő legyen pártja jelöltje, most azt mondja, ha a párt elnöksége úgy dönt, akkor indulni fog. Kampányolni azonban nem akar.

 

„A helyzet annyiban változott, hogy egyszer nem, egyszer igen. Senki sem akar az SNS színeiben indulni. És nincs ambíciónk sikeresnek lenni az elnökválasztáson. Számunkra fontosabbak az európai választások. De ha az SNS elnökségétől azt a feladatot kapom, hogy képviseljem a pártot az államfőválasztáson, akkor előre megmondom, hogy semmilyen kampányba és semmilyen vitába nem megyek bele.Egy kötelező körnek fogom tekinteni”

 

mondta Danko, aki ugyanakkor nem hiszi, hogy a Smer is támogatná őt.

 

„Sosem beszéltünk erről. A Smernek 100 százalék, hogy lesz saját jelöltje, de hogy ki, azt nem tudom.”

 

 hirdetes_810x300  

Arra a kérdésre, hogy mi lesz ha megnyeri a választást, azt válaszolta, hogy ez nem fog megtörténni.

 

„Én 44 éves vagyok, és azt akarom, hogy a pártnak 2020-ban több százaléka legyen, mint 2016-ban. Hogy nagyobb politikai súlyom legyen. Nagy terveim vannak, amit meg akarok valósítani, és az elnöknek nincsenek ilyen kompetenciái. A felméréseken egész tisztességesen jöhetünk ki, de biztosan nem jövünk ki győztesen. Ez világos. Vannak ott nevek, akik dominálnak, ha indulnának. Nem tudom, hogy dönt Miroslav Lajčák, de látom a jeleket, hogy valószínűleg indulni fog.”

 

mondta Danko.

 

dennikn.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!