Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

A Magyar Közlöny december 23-i száma alapján elmondható, hogy gazdag volt a magyar kormány Jézuskája. Felvidéken a KFC Komárom, a DAC Akadémia és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is komoly támogatásokat kapott Magyarországról.

 

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 1,64 milliárd forintot, átszámítva körülbelül 5,1 millió eurót kapott az óvodafejlesztési programjára.

 

A DAC labdarúgó akadémiája 1,35 milliárd forintos, mintegy 4,2 millió eurós támogatásban részesült. A leírás szerint a pénz a szervezet működésének és fejlesztésének támogatására érkezik.

 hirdetes_810x300  

 

Ennél szerényebb, ám egyáltalán nem elhanyagolható összeg érkezik Komáromba, ahol más téren is felkarolta már a magyar kormány a helyi, jelenleg a másodosztályban szereplő labdarúgó csapatot. A KFC Komárom 300 millió forintot, tehát közel 1 millió eurót kapott a működési és fejlesztési költségek kifedésére.

 

A nagylelkű támogatás okán megkerestük a lila-fehérek sajtóosztályát, azonban egyelőre nem szerettek volna nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy pontosan mire is költik/költhetik majd ezt az összeget. A komáromiak számára egyébként idén hagyta jóvá a városi önkormányzat a stadion és a hozzá tartozó telkek és épületek bérbeadását, mely előfeltétele volt a szintén magyar támogatásból készülő stadion építési munkálatai megkezdésének. A magyar kormány ezen felül az utánpótlásnevelést is támogatja Komáromban.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!