Nyitókép: MO SR (Szlovák Védelmi Minisztérium)

 

A Védelmi Minisztérium társadalmi vitára akarja bocsátani a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését. Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter szerint a katonai hivatás nem túlzottan népszerű, a jelentkezők száma stagnál, ezért más megoldásra van szükség.

 

„Jelenleg elegendő számú ember áll rendelkezésünkre az aktívan szolgálók és a tartalékosok között is a feladataink elvégzésére. De a  jövőben, természetesen, ez [a sorkatonai szolgálat visszavezetése] is felmerülhet, mert a fegyveres erőkbe belépők száma stagnál”

 

fogalmazott Gajdoš.

 

 hirdetes_810x300  

A védelmi miniszter a katonai hivatás versenyképesebbé tételét többek között a fizetések emelésével akarja elérni. A hivatásos katonák állami szolgálata programjának keretében a jövő év folyamán a hivatásos katonák bére 40 százalékkal emelkedhet.

 

Gajdoš mindemellett hangsúlyozta, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését csak akkor veszik fontolóra, ha jelentős emberhiány jelentkezik a fegyveres erőknél, vagy ha az elkerülhetetlen lesz a ország védelme szempontjából. Hangsúlyozta azonban, hogy ehhez társadalmi vitára van szükség, és nem kevés beruházásra a megfelelő infrastruktúra kialakítására (szállások, gyakorlóterek, stb.).

 

Danko: Hiba volt eltörölni a sorkatonai szolgálatot

 

Az ellenzék nem ért egyet

 

Az ellenzéki SaS nem ért egyet Gajdoš felvetésével, és élesen kritizálta a minisztert. A párt alelnöke, a parlamenti biztonságpolitikai bizottságának alelnöke, Ľubomír Galko (SaS) szerint:

 

„A miniszter úr azt mondja, hogy ha nem lesz fiatal, aki hajlandó lenne hivatásos katonának jelentkezni, akkor majd minden fiatalt katonai szolgálatra köteleznek, méghozzá ingyen. De ez az elképzelés már a múltban egyszer kudarcot vallott és a kommunista hadsereg minden volt, csak ütőképes nem”

 

fogalmazott.

 

Európa-szerte fontolóra veszik

 

Európa számos országában vezették vissza az elmúlt időszakban a kötelező sorkatonaságot. Többek között Svédországban, bizonyos formában Franciaországban is.  Sok más országban is egyre többször vetik fel ezt a kérdést. Épp a napokban jelent meg a hír arról, hogy Németország külföldiekkel töltené fel katonai kaszárnyáit, persze, bizonyos feltételek mellett.

 

Franciaországban Emmanuel Macron államfő választási programjába is belefoglalta a sorkatonai szolgálat visszavezetését, később azonban ezt finomította „nemzeti szolgálatra”, ami bizonyos mennyiségű közszolgálati és fegyveres erőknél végzett munkamennyiséget ír elő a fiataloknak.

 

Az MTI közlése szerint a magyar kormány 2015-ben döntött arról, hogy 50 százalékkal emelik a katonák illetményét, több részletben, fokozatosan. Most januárban a tervezett 5 százalékos növelés helyett 7,2 százalékos emelkedést foganatosítottak.

 

Körkép.sk, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!