Nyitókép: Foto N/Tomáš Benedikovič

 

Simon Zsolt független parlamenti képviselő új pártja, a Magyar Fórum majdnem készen áll a regisztrációra.

 

Simon Zsolt január végéig több mint 11 ezer aláírást szeretne átadni a belügyminisztériumnak, de addig még szeretnék elkészíteni a párt alapszabályait. A törvény értelmében legalább 10 ezer polgár aláírása szükséges ahhoz, hogy egy új pártot beregisztráljanak.

 

 hirdetes_810x300  

„Az aláírások összegyűjtése nem volt egyszerű, mivel az emberek nem igazán akarták odaadni a személyi igazolványuk számát. Inkább a személyi számukat és a születési dátumukat tüntették fel, így aztán sok aláírást ki kellett zárnunk”

 

– mondta Simon a pénteki sajtótájékoztatóján.

 

Simon elmondása szerint az a negyven ember fogja jóváhagyni az alapszabályt, akik aktívan részt vettek az aláírások összegyűjtésében. Az alapszabályokat az előkészítő bizottság január végéig fogja benyújtani a belügyminisztériumnak. Az említett negyven személy akár a párt alapítója is lehet.

 

Simon arra a kérdésre is válaszolt, hogy szerinte van-e értelme egy új magyar párt létrehozásának.

 

„Szükségesnek tartom, hogy a magyar nemzetiségű embereknek felelősségteljes képviseletük legyen. Számunkra elfogadhatatlannak, hogy Robert Fico (Smer-SD) alkotmánybíró legyen”

 

– jelentette ki a Most-Híd volt képviselője. Simon nem fél attól, hogy a szavazatok eloszlása miatt egyik magyar párt sem fog sikerrel járni. „Generációváltást szeretnénk“ –  jelentette ki, majd hozzátette, hogy annak ellenére, hogy bár ő már hosszú évek óta politizál, a pártban vannak újoncok is.

 

A májusi EP-választáson Simon még nem indul el pártjával, egyelőre inkább a 2020-as parlamenti választásokra összpontosítanak. A párt február végén jelenti be, hogy melyik államfőjelöltet támogatja.

 

Az alakuló párt elutasítja az együttműködést a Smerrel, az SNS-szel és az ĽSNS-szel. A párt generációváltást és új szemléletet szeretne hozni a politikába.

 

Teraz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!