Nyitókép: reprofoto, MKP Fb-videó

 

Az MKP államfőjelöltje már összegyűjtötte az induláshoz szükséges 15 ezer aláírást, jelenleg 18 ezernél tart és a gyűjtés tovább folytatódik.

 

Bugár Béla megítélése annyira megromlott, hogy ha csak egy kicsit is hitelesebb és politikailag képzettebb kihívója akadna, a felvidéki magyarok örömmel küldenék a politikai szemétdombra a Most-Híd elnökét, újabban államfőjelöltet.

 

A gond ott van, hogy a jelek szerint az MKP elnöke, Menyhárt József sem veszi komolyan önmagát, különben nem követne el gyermeteg hibákat.

 hirdetes_810x300  

 

A köztársaságielnök-jelöltekkel szembeni alapvető elvárás, hogy ún. transzparens számlát nyissanak, ahol minden kampánnyal kapcsolatos kiadást és beérkezett támogatást vezetni kell.

 

Az eddigi ismert jelöltek egy kivételével ezt teljesítették is. Az az egy az MKP jelöltje. Menyhárt József az MKP tavalyi kongresszusa után a Körképnek adott nagyinterjújában október 23-án kampányának finanszírozásáról is beszélt. Kérdésünkre akkor elmondta, „hogy szponzorok támogatására számít, melyek a transzparens számlán lesznek láthatóak.“

 

Azóta eltelt 13 hét, azaz 91 nap, a magyar jelölt járja a régiót, rendezvényeken vesz részt, óriásplakátjai jelentek meg. Éppen csak adott ígéretéről, és a törvényi előírásokról feledkezett meg.

 

Transzparens számlát ugyanis minden államfőjelöltnek köteles nyitnia. Mégpedig legkésőbb a választási kampány kezdetekor. Ez jelen esetben 2019. január 10. volt. Ekkor jelent meg ugyanis a törvénytárban az államfőválasztás időpontjával kapcsolatos határozat. A többi jelölt ráadásul már jóval korábban megnyitotta számláját, melyről bárki meggyőződhet ezen az oldalon (link).

 

A választási kampányról szóló törvény azt is kimondja, hogy a kampány költségkeretének meghatározásába azok a kiadások is beletartoznak, amelyek a választások napjának kihirdetése előtti 180 napban fizettek ki.

 

Hogy Menyhárt József indul az államfőválasztáson, 2018. szeptember 29-én vált ismertté. Az MKP államfőjelöltjének azonban a transparentneucty.sk kimutatása szerint még 2019. január 14-én sem volt transzparens számlája.

 

A Szlovák Takarékpénztár által vezetett transzparens számlák listáján 2019. január 14-én Menyhárt József neve mellett semmi sem szerepel. Kép: Körkép.sk

 

Az MKP nevén futó transzparens számla 2019. január 14-i állapotok szerint az önkormányzati választásokkal kapcsolatos. Kép: Körkép.sk

 

A párt sajtóosztálya a Körkép.sk ezzel kapcsolatos kérdésére január 14-én azt válaszolta, hogy Menyhárt már nyitott ilyen számlát, de érdeklődésünkre, hogy erre mikor került sor, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Kérdés tehát, hogy miért nem teljesítette négy nappal a hivatalos kampány megkezdése után sem ezt a törvényi feltételt.

 

Az MKP-tól továbbá annyit tudtunk meg, hogy Menyhárt kelet-szlovákiai lakossági fórumaira a párt 25 euró értékű Facebook-hirdetést vásárolt. További költségeik egyelőre nem voltak. Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos teendőket pedig a párt tagjai térítésmentesen végzik. Hogy miből voltak akkor fizetve az eddigi óriásplakátok és az ezzel kapcsolatos nyomdai költségek és grafikai előkészületek, kérdés maradt.

 

Öröm az ürömben, hogy az induláshoz szükséges 15 ezer aláírást Menyhártnak már sikerült összegyűjtenie, mi több, jelenleg 18 ezernél tart és a gyűjtés tovább folytatódik.

 

Így vagy úgy, az államfőválasztáson induló jelöltekkel kapcsolatban alapvető elvárás a teljes átláthatóság és a törvények maximális betartása. Menyhárt Józsefnek ezzel már a kampánya kezdetén komoly problémái akadtak, ami semmiképp sem szerencsés.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!