Hivatalosan is Maroš Šefčovič a legnagyobb kormánypárt, a Smer államfőjelöltje. Ki ő, és hogyan reagáltak jelölésére versenytársai? Ahogy az utóbbi időben mindig, most is fontos szerepet kap Szlovákia külpolitikai irányultsága.

 

A szlovák szociáldemokraták csaknem az utolsó pillanatig kivártak jelöltjük megnevezésével. Ám emögött nem taktikai okok állnak, sokkal inkább a párton belüli emberhiány és hatalmi harc, amely Robert Fico exkormányfő tavalyi bukásakor kezdődött.

 

Némi előélet

 

 hirdetes_810x300  

Annak ellenére, hogy Šefčovič is a legendás és egyben kétes hírű orosz egyetemen, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végzett, egyesek szerint határozottan Szlovákia nyugati irányultságát támogatja. Az életrajzi adatokon túl különösen beszédes karrierje utolsó 15 éve: 2004-ben brüsszeli szlovák nagykövet, aktívan részt vett az uniós csatlakozási tárgyalásokban, a schengeni övezetbe való belépés előkészítésében és persze az euró bevezetésének előkészítésében is. Ez utóbbi időszak alapozta meg a politikai hírnevet, és főleg kapcsolati tőkét, amivel ma a Smer jelöltjévé válhatott.

 

A politikai irányvonala ellenére kifejezetten jó kapcsolatokat ápol Robert Ficoval. Kettejükről tavaly jelent meg egy videó, amelyen a Dunában úszkálnak, mint két régi barát. Fico először 2017-ben vetette fel, hogy Šefčovič lehet a Smer államfőjelöltje. A szlovák sajtó már akkor is azt találgatta, hogy hinni lehet-e Ficonak, és tényleg nem indul még egyszer az államfő posztért.

 

 

Dnes ráno sme si spolu s eurokomisárom pre energetiku Marošom Šefčovičom zaspomínali na detstvo, kedy najlepším miestom na kúpanie bola rieka. Náš veľtok Dunaj je úžasný svojou mohutnosťou a nevšednou krásou. No musím povedať, že aj napriek viacerým slnečným dňom, bolo ranné kúpanie osviežujúce ?.

Közzétette: Robert Fico – 2018. június 5., kedd

 

Sem botrányok, sem kudarcok

 

Ennek fényében a Smernek igazából sikerült egy – Fico pártjához mérten – szalonképes jelöltet állítania. Ezt Pavol Baboš politológus a Hnonline.sk-nak nyilatkozva úgy fejtette ki, hogy Šefčovič nevéhez nem kötődnek „sem botrányok, sem kudarcok”.

 

„Jó választás, bár nem annyira ismert politikus, mint Miroslav Lajčák. Sok munkába, energiába és pénzbe fog kerülni, de még győzhet is. A Smerhez való kötődése még segíthet neki”

 

fogalmazott a szakértő. Szerinte Šefčovič más pártoktól is szavazókat tud majd elcsábítani, elsősorban a proeurópai táborokból. Ez azonban kétélű fegyver: a Smer választói körében hátrányt jelent Európa-barátnak lenni.

 

Mistrík megtalálta ellenpólusát

 

A felmérések szerint eddigi legnépszerűbb hivatalos államfőjelölt a független Robert Mistrík külön sajtótájékoztatón reagált a Smer hivatalos jelöltállítására. Nem csoda: joggal vélheti úgy, hogy a Smer jelöltje jelenti számára az igazi kihívást, illetve, hogy a Smer jelöltjével szembeni fellépést várják tőle választói. Akárhogy is, Mistrík pontosan ugyanazzal támadta Šefčovičot, amivel Robert Ficoék Richard Sulík (SaS) ellenzéki képviselőt.

 

„Az elnök feladatkörének nagy részét itthon kell elvégezni. És pontosan ez a különbség köztem és Šefčovič között. Míg Šefčovič az elmúlt 15 évet Szlovákián kívül töltötte és néhanapján hazalátogatott, addig én itt éltem, dolgoztam, alkottam és vállalkoztam”

 

fogalmazott.

 

Hivatalos: Március 16-án lesz az államfőválasztás első fordulója

 

Bugár örül. De miért is? 

 

Bugár Béla, a Most-Híd pártelnöke és államfőjelöltje „örömmel kel versenyre Šefčovičcsal az elnöki palotáért”.

 

„Šefčovič úr éveken keresztül sikeresen képviselt minket uniós biztosként, egy sor Szlovákia javát szolgáló munkát végzett el. Nagyon szívesen versenyzek egy olyan emberrel, akinek proeurópai irányultsága megkérdőjelezhetetlen és aki ezt is prioritásként jelölte meg első államfőjelölti sajtótájékoztatóján”

 

nyilatkozta Bugár.

 

Sulík: Az oligarchák és a maffia elnökjelöltje

 

Az ellenzéki politikusok szerint Šefčovič nem csak alkalmatlan, de egyenesen az „oligarchák és a maffia” államfőjelöltje. Richard Sulík (SaS) ellenzéki politikus szerint

 

„Šefčovič Robert Fico, smeres pártelnök államfőjelöltségi ajánlatát elfogadva az oligarchák és a maffia jelöltjévé vált. Csak egy kizárólag saját karrierjével foglalkozó ember nem ismerheti fel ezt az összefüggést, és ez alkalmatlanná teszi őt az államfőségre”

 

mondta videóüzenetében.

 

Államfőválasztás – A Körkép.sk megkérdezi olvasóit: Bugárra vagy Menyhártra szavaznak a felvidéki magyarok?

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!