Nyitókép: Jacek Babiel/Agencja Gazeta

 

A Szlovák Püspöki Konferencia (Konferencia biskupov Slovenska – KBS) egy olyan javaslattal szólította meg a kormány képviselőit, amilyennel eddig még egyetlen egyházi szervezet sem hozakodott elő.

 

A Szlovák Püspöki Konferencia nemsokára annak a kormányzati szabályrendszernek lehet a részese, amelynek alapján az egyes tárcák törvényjavaslatokat tesznek. Az igazságügyi minisztérium javaslatára a Szlovák Püspöki Konferencia bekerülhet azok közé az intézmények közé, amelyek észrevételeket fűznek az új törvényekhez.

 

 hirdetes_400x285  

Az ötlet azonban nem az igazságügyi minisztériumtól származik, ugyanis az elképzeléssel maguk a püspökök keresték meg a kormány képviselőit.

 

„Amennyiben elfogadnák az adott javaslatot, az a Szlovák Püspöki Konferenciának garantálná annak a lehetőségét, hogy észrevételeket fűzzön hozzá a törvényekhez. Természetesen a törvények elfogadásáról vagy megvétózásáról továbbra is a kompetens szervek döntenének”

 

– mondta Martin Kramara, a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője.

 

Elutasítják a diszkriminációt

 

A szóvivő elmondása szerint a püspökök úgy tekintenek a javaslatra, mint egyfajta szándékra a keresztény értékeket figyelembe vételét illetően.

 

„A Szlovák Püspöki Konferencia senkit sem szeretne diszkriminálni: mi szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel, és ez másokat sem gátol abban, hogy ugyanezt megtegyék”

 

– tette hozzá a szóvivő.

 

Az igazságügyi tárca megerősítette, hogy más egyházi szervezettől eddig nem érkezett hasonló kérés, holott Szlovákiában 18 regisztrált egyház és vallási közösség van.

 

 

Aláírásokra volt szükségük

 

A gond ott volt, hogy a Szlovák Püspöki Konferencia nem szerepelt azok között az intézmények között, amelyeknek a törvényjavaslat nyilvánosságra hozatala után automatikus elektronikus figyelmeztetés érkezik.

 

Ilyen értesítést jelenleg a miniszterelnök-helyettes, a minisztériumok, a Kormányhivatal, a Szlovák Nemzeti Bank, a Legfelsőbb Bíróság és a Főügyészség kap.

 

Amennyiben más szervezet is szeretne értesítés kapni, annak legalább 500 aláírást kell összegyűjtenie.

 

Aktuality.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!