Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Március 16-án lesz az államfőválasztás első fordulója, és az SNS-en kívül már minden releváns párt megnevezte favoritját, vagy legalábbis tárgyal, ki mögé szeretne besorakozni. Felvidéki magyar viszonylatban két jelölt is van, Bugár Béla most-hidas és Menyhárt József MKP-s pártelnökök személyében.

 

Miközben Menyhártot rendre elfelejtik megemlíteni a sajtóban, Bugár Bélát nem csak számon tartják, de a felméréseken is meglepően jól szerepel. Hozzátesszük, nyilvánvaló volt, hogy a 8 százalékos támogatottság csak a Smer jelöltjének megnevezéséig volt tartható. Most, hogy ez megtörtént, Bugár elnökválasztási esélyeiben is változás várható.

 

Általánosan elmondható, hogy Bugáron kívül nagyon kevesen vannak azok, akik reális esélyt látnak egy magyar nemzetiségű jelölt győzelmére Szlovákiában. Még a szakértők is kétkedve fogadták a most-hidas pártelnök jelölését.

 hirdetes_810x300  

 

Tudjuk, mi lehet Bugár következő nagy húzása

 

Győzelem helyett figyelemfelkeltés

 

Václav Hřích, az AKO ügynökség igazgatója még augusztusban azt nyilatkozta, hogy Bugár jelölésének hátterében a Most-Híd láttatása állhat. Akkoriban a vegyespárt népszerűsége a parlamenti küszöb közvetlen közelében volt, az AKO mérései szerint a statisztikai hibahatár miatt akár már 5 százalék alá süllyedhettek. Ráadásul a Most-Híd a múlt tavasszal produkált nagy pálfordulásai után egy időre csaknem láthatatlanná vált a választók számára.

 

Oszd meg és uralkodj

 

Radoslav Štefančík, a pozsonyi Közgazdasági Egyetem politológusa szerint azonban más áll a háttérben. Az Aktuality.sk hírportálnak adott interjújában úgy fogalmazott:

 

„nyilván valaki azt tanácsolta Bugárnak a Most-Hídból, hogy ha saját jelöltet állítanak, legalább kicsit propagálhatják magukat. El kell azonban mondani, hogy ez nem mindig működik“

 

A szakértő elmondta, hogy a korábbi választásokkor is sok saját jelöltet indítottak a pártok, ennek ellenére nagyon kevesen tudtak pozitívan hatni pártjuk népszerűségére.

 

„Bugár Béla nagyon intenzíven együttműködik a Smerrel, és nemrég még az SNS-szel is így tett. El tudok képzelni olyan okot is [jelölésére], miszerint meg akarja szerezni a magyar választók szavazatait, mert a magyar választók többségében jobboldali jelöltet támogatnak”

 

A szakértő mondatából kiindulva tehát Bugár Béla jelölése úgy is értelmezhető, hogy azért indult államfőnek, hogy tovább aprózza a jobboldal egyébként is megosztott szavazóbázisát.

 

„Tekintettel arra, hogy az MKP-nak is van saját jelöltje, a magyar szavazatok nagy valószínűséggel megoszlanak majd. Bugár talán 4 vagy 5 százalékot gyűjt be, de ez a legtöbb, amit elérhet

 

fogalmazott Štefančík.

 

A Smer csodafegyvere? Túlságosan EU-barát, vagy az oligarchák jelöltje? Bugár örül, de miért is?

 

A harmadik lehetőséget sem zárhatjuk ki, miszerint Bugár valóban elnök akar lenni. Ennek a verziónak azonban nagyon kevesen adnak hitelt. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy egy olyan tapasztalatokkal rendelkező politikus, mint ő, ennyire rosszul mérje fel esélyeit.

 

A Lajčák külügyminiszter körüli koalíciós miniválság megmutatta, hogy a Most-Híd próbálja a szlovák kormányt a proatlanti és proeurópai vonalon tartani, és ebben nagy szerepe van az államfői posztnak. Így az sem kizárható, hogy csupán taktikai megfontolásból méretteti meg magát: nyolc százalékos támogatottság mellett már sakkban lehet tartani az ellenfeleket, de érdemben vissza is lehet lépni valaki javára.

 

Ráadásul Bugár Béla arckép nélküli óriásplakátokon hirdeti magát, így a rajta szereplő „Tapasztalt elnököt Szlovákiának” szlogent a vegyespárt később gyakorlatilag bárkire ráhúzhatja, akire csak akarja.

 

Körkép.sk/KL

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!