Nyitókép: Körkép.sk

 

Magyarország Agrárminisztériumának pénzügyi támogatásával 2018 szeptemberében a Felvidéken is beindult a Kárpát-medencei Falugazdász program. A kezdeményezés célja, hogy támogassa az agráriumban a különböző, uniós és más, nemzeti jogszabályokkal kapcsolatos kötelességek teljesítését.

 

A helyzet azért is felettébb érdekes, mert bár a kezdeményezés iránt a Körkép.sk információi szerint kezdetben a Gazda Pt. érdeklődött, a program végül az inkább kormánybarát, Smer, SNS és Most-Hídhoz közeli, dunaszerdahelyi székhelyű Szlovákiai Agrárkamaránál landolt.

 

Galántától kezdve a Dunaszerdahelyi és Komáromi, illetve Érsekújvári járáson át a Losonci, Rimaszombati, Rozsnyói járáson keresztül egészen a Nagykaposi, Királyhelmeci járásig összesen tíz falugazdász kezdte meg tevékenységét magyar állami költségvetési forrásokból. A kezdeményezés vitán felül mindenképp nemes, az ördög azonban mint mindig, a részletekben lakozik.

 hirdetes_400x285  

 

Kép: Körkép.sk

 

A körülmények ugyanis több szempontból is érdekes helyzetet alakítottak ki. A kormány agrárpolitikájával szemben elégedetlen kisgazdák érdekeit, akik tavaly több alkalommal is az utakra vonultak és több napos országos traktortüntetést is szerveztek, elvileg a kormányhoz közeli Regionális Agrárkamara Dunaszerdahely menedzseli.

 

Nem is csoda, hogy már az egyik első, Falugazdász Programot bemutató találkozó is feszültséget okozott. Az egyik ilyenre konkrétan január 29-én Gútán, a városházán került sor Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnökének részvételével, aki a felvidéki Falugazdász Programot és az ehhez járó pénzügyi keretet is lényegében felügyeli.

 

Patasi Ilona (balról az első) és Ollári Adrianna (jobb szélen). Kép: Körkép.sk

 

Rajta kívül Ollári Adrianna, a Komárom járás frissen kiválasztott falugazdásza, és mintegy két tucat, Gúta kataszterében tevékenykedő kisgazda vett részt.

 

A találkozó nem volt mentes a feszültségektől. Míg ugyanis Patasi Ilona a Smer – SNS – Most-Híd által képviselt agrárpolitika aktuális lépéseit vázolta és védte a mundér becsületét, a gazdákat leginkább a saját helyzetüket súlyosbodó problémáik megoldása érdekelte.

 

Pikáli Róbert, az országos gazdatüntetést szervező társulás egyik képviselője négypontos listát is átadott Patasinének a gazdák legfontosabb megoldatlan problémáiról.

 

„Arra kérem Önt és a Szlovákiai Agrárkamarát, hogy csatlakozzon a kis- és közepes gazdák érdekeit felvállaló kezdeményezéshez. A Kamara akkor tud a legjobban segíteni rajtunk, ha mellénk áll a harcunkban“

 

– fogalmazott Pikáli.

 

 

Egy-egy bogyaréti illetve gútai gazda pedig a találkozón elsősorban arra volt kiváncsi, hogy miért nem juthatnak a helyi kisgazdák állami földekhez a Földalapból még pótföldek szintjén sem.

 

„Pedig sokszor a saját földjeinkről van szó, miközben másoknak akár 200 hektár állami földet is kimérnek, mint történt az a napokban is“

 

– tette fel a kérdést egyikük.

 

A feszült légkörben befejeződött találkozón konkrét előrelépésekre egyelőre nem került sor.

 

Pikáli Róbert átadja a négy pontos követeléslistát. Kép: Körkép.sk

 

A falugazdász programmal kapcsolatban a a Szlovákiai Agrárkamara honlapján lehet tájékozódni, az országos gazdatüntetéseket szervező gazdák követeléseikkel kapcsolatban pedig a folyamatosan frissülő és bővülő, hamarosan magyarul is elérhető iniciativapolnohospodarov.sk honlapon található bővebb információ.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!