Nyitókép: TASR/Andrej Galica

 

Dušan Kováčik speciális ügyész szimbolikus árért bérel lakást a főrévi városrészben. Minderre a Team Vallo klub képviselői hívták fel a figyelmet, akik az érvényes szerződések ellenőrzése során véletlenül bukkantak rá erre a bérleti szerződésre.

 

 „A szerződést még 2006-ban írták alá és minden évben kiegészítették“

 

– mondta Kamil Bodnár képviselő azzal, hogy még az SDKÚ-s polgármester, Pavol Kubovič idejéből származó szerződésről van szó, de a kiegészítéseknek köszönhetően a szerződés a mai napig érvényes.

 hirdetes_400x285  

 

A Team Vallo klub képviselőinek elmondása szerint az eredeti szerződés alapján Kováčik 174 eurós bérleti díjat fizetett a 45 négyzetméteres terasszal rendelkező lakásért.

 

Lucia Štasselová pozsonyi alpolgármester szerint ehhez az árhoz viszonyítva a piaci bérleti díjak sokkal magasabbak. Mindemellett a Kováčikéhoz hasonló bérleti szükséglakásokból már csak pár darab van Főréven, és azokat is a rászorulóknak tartják fent.

 

De mióta tartozik a rászoruló szegények közé az a speciális ügyész, aki havonta 5 000 eurót tesz zsebre?

 

A képviselők nem tudják, hogy Kováčik lakik-e lakásban, illetve arról sincs tudomásuk, hogy milyen célra használhatják az ingatlant. Azt azonban kizárják, hogy Kováčik szolgálati lakásáról lenne szó.

 

A lakásbérléssel kapcsolatban Kováčik sem árult el részleteket. Arra a kérdésre, hogy mennyi bérleti díjat fizet, illetve miért használ egy olyan lakást, amely a rászorulókat illetné, Kováčik szóvivője nem adott választ. Az egészet azzal indokolta, hogy a speciális ügyész védett személy.

 

Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!