Nyitókép: Körkép.sk

 

Patrik Magdoško, a pozsonyi gazdatüntetés egyik szervezője röviddel 11 óra előtt közölte a sajtóval a sztrájkbizottság döntését, miszerint megszakítják a sztrájkot, azonban egy hónapon belül általános országos sztrájkot hirdetnek a szlovákiai fuvarozókkal.

 

Magdoško megerősítette, hogy támogatja kezdeményezésüket a Szlovákiai Fuvarozók Egyesülete (UNAS). Mivel nem szeretnének kellemetlenségeket okozni a pozsonyiaknak a miniszterasszony miatt, ezért úgy döntöttek, hogy pénteken délkörül elhagyják a fővárost, ezzel megszakítják a tüntetést.

 

Hangsúlyozták, hogy céljaik és törekvéseik továbbra sem változtak, emelt fővel és büszkén hagyják el Pozsonyt. A következő hetekben az erdészekkel, földmérőkkel, és fuvarozókkal egyeztetnek majd az általános sztrájk részleteiről.

 hirdetes_810x300  

 

„Az, hogy az összes határátkelőt, vagy a megyevárosokat fogjuk-e blokkolni, az már megegyezés kérdése”

 

mondta Magdoško.

 

A gazdák azt kérik a kormánytól, hogy pontosan határozzák meg az egyes követeléseik teljesítésének módját és idejét, például hogy pontosan mikor kezdik el kivizsgálni a földeken történő fenyegetéseket és erődemonstrációt.

 

„A miniszterasszony számára mi trágya vagyunk, 17 és félezer kisgazdálkodót ignorált”

 

emelte ki Magdoško a reggeli akciójukkal kapcsolatban, mikor trágyát szórtak a PPA és a Mezőgazdasági Minisztérium épülete elé.

 

Nem adják fel! Trágyát vittek a PPA és a Mezőgazdasági Minisztérium épületéhez a gazdák

 

Magdoško felhívta a figyelmet a My sme les (Mi vagyunk az erdő) mozgalom aláírásgyűjtésére is, melyben Gabrila Matečná lemondását követelik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.