Nyitókép: aktuality.sk

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a NAKA múlt héten a Galántai járásbeli Alsóhatár községben csapott le, ahol őrizetbe vették a község most-hidas polgármesterét, D. Ferencet és egyik fiát.

 

A NAKA nyomozója gyilkosság megrendelésével gyanúsítja a polgármestert. Az eddigi információk szerint a polgármester 2009–2010 körül a Sátor-klán tagjainál egy gyilkosságot rendelt meg. A maffiagyilkosság áldozatának maradványait januárban találtak meg Csallóközkürt kataszterében.

 

A rendőrök összesen három embert – köztük a polgármestert és fiát – helyeztek vád alá, egy további fogvatartott pedig gyanúsítottként szerepel.

 hirdetes_810x300  

 

A jelek szerint D. Ferencnek több esetben is köze volt kétes személyekhez és ügyekhez. 2008-ban együtt nyaralt Sátor Lajossal, egyik cége pedig kapcsolatban áll a Jopi Trade nevű céggel, melynél áfa-csalás gyanúja áll fenn. Emellett ismeri Gál Gábor igazságügyi minisztert is, akinek cége a Jopi Trade jogi képviseletét is ellátta.

 

Dél-Szlovákiában razziázik a NAKA. A polgármestert és a fiát tartóztatták le

 

Az Igazságügyi Minisztérium szóvivője szerint Gál Gábor ismeri az alsóhatári polgármestert

 

„Mivel a választásokon a Most-Híd párt színeiben indult. Közelebbi (munka- vagy személyes) kapcsolat nincs köztük”

 

nyilatkozta a sajtónak Zuzana Drobová. Bugár Béla pártjának járási szervezete egyébként röviddel letartóztatása után megszüntette D. Ferenc párttagságát.

 

Az alsóhatári polgármester a falu honlapján található életrajzában kiemelte, hogy kedvenc időtöltése a vadászat. Ugyanennek a hobbinak hódol Gál Gábor miniszter is, akinek szóvivője megerősítette, hogy D. Ferenccel találkozott vadászatok során.

 

„Vadászatokon találkozott Gál úr a múltban az említett úrral, ahogy a régió helyi szervezeteinek más képviselőivel is”

 

mondta a szóvivő.

 

aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.