Nyitókép: Branislav Wáclav/Aktuality.sk

 

Miroslav Bödör nyitrai oligarcha vállalata mintegy kétmillió euróra tehet szert a bősi vízi erőmű zsilipkamráinak felújításából.

 

Bödörék most abból profitálhatnak, hogy az ún. C4 integrált biztonsági rendszer kiépítése terén kiemelkedő szerepük van. Aközül a három szlovákiai cég közül, akik ezzel a rendszerrel dolgozhatnak az egyik – Bonul – Bödörékhez tartozik, míg a másikat – Vel security – a múltban szintén a nyitrai családdal hozták összefüggésbe. Ennek köszönhetően a Bonul a bősi vízi erőmű modernizációjából is profitálni fog.

 

 hirdetes_810x300  

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat még 2017 májusában hirdetett egy nagy pályázatot a bősi vízi erőmű zsilipkamráinak felújítására és az erőmű biztonságának növelésére. A vállalat azzal számolt, hogy a rekonstrukció megközelítőleg 167 millió euróba fog kerülni.

 

A cseh Metrostav vállalat legolcsóbb ajánlata végül 180 millió eurót kóstált. Ebből az összegből több mint 123 millió eurót az Európai Unió fog visszafizetni. A pályázatra az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány is felhívta a figyelmet, ugyanis észrevették, hogy a pályázatban szereplő követelmények korlátozzák a vállalatoknak a versenyben való részvételt.

 

A győztes Metrostav vállalattal megkötött szerződésből kiderül, hogy a projekten még további három vállalattal fognak együtt dolgozni, de az ő nevüket befeketítették a dokumentumban. Azonban az egyik „ismeretlen vállalat“ éppen a fent említett C4 rendszer kiépítését fogja biztosítani a Metrostavnak.

 

Elárulták magukat

 

Annak ellenére, hogy a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a szerződés és a mellékletek nyilvánosságra hozatalakor egy csomó adatot befeketített, egy dologról mégis elfeledkezett – a biztonsági technikai szolgáltatás működtetésének licencszáma nyilvános maradt.

 

A szám alapján pedig egyértelműen kiderül, hogy a licenc a Bonul oligarchájáé, Miroslav Bödöré, akinek az eddigi számítások szerint mintegy 1,8 millió eurót fog kifizetni a Metrostav.

 

Az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány még tavaly augusztusban figyelmeztetett arra, hogy a pár ezer eurós C4 biztonsági rendszer használata jelentősen korlátozhatja a nyilvános versenyt, mivel a pályázatra csak olyan vállalatok jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek tanúsítvánnyal, vagy olyan céggel fognak együttműködni, amelyik rendelkezik ilyennel.

 

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat igazgatójának elmondása szerint lejár a zsilipkamrák élettartama. A 180 millió euróból kicserélik a kamrák felső és alsó kapuit, emellett felújítják a kamrák töltési rendszerét és a teljes szabályozásukat.

 

Aktuality.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!