Nyitókép: aktuality.sk

 

Dora Ferenc, Alsóhatár polgármestere hiába fellebbezett, a Legfelsőbb Bíróság határozata szerint továbbra is rács mögött marad.

 

A Galántai járásbeli község már 2 hete polgármester nélkül működik. Dora Ferencet a NAKA emberei vették őrizetbe a Valentín fedőnevű akció keretében. Rajta kívül elfogták Dora egyik fiát, és további három embert.

 

Az eddigi információk szerint az idősebb Dora rendelte meg annak a férfinek a meggyilkolását, akinek tetemét idén januárban találták meg Csallóközkürt kataszterében. A Markíza televízió beszámolója szerint a gyilkosságot a Sátor-klán két tagja végezte el.

 hirdetes_810x300  

 

A Specializált Büntetőbíróság döntése értelmében korábban az idősebb és a fiatalabb Dorát valamint A. Lászlót vizsgálati fogságba helyezték, azonban mind a hárman fellebbeztek a döntés ellen.

 

A Legfelsőbb Bíróság mindhármójuk kérelmét elutasította, ezzel helyben hagyta a besztercebányai bíróság korábbi döntését, mivel fennáll annak a veszélye, hogy szökéssel próbálkoznának.

 

Sátorral kirándulni, Gál Gáborral vadászni…

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az alsóhatári polgármesterről kiderült, hogy bár korábban tagadta, hogy ismerte volna Sátor Lajos dunaszerdahelyi maffiafőnököt, 2008-ban mégis közösen voltak kirándulni. Ezt végül 2016-ban és 2017-ben ismerte el rendőrségi kihallgatások során.

 

A régiós politikus, aki a NAKA-razziáig a Most-Híd tagja volt (a párt színeiben indult a legutolsó helyhatósági választásokon) közös vadászatokon vett részt Gál Gábor most-hidas igazságügyi miniszterrel, vállalkozása révén pedig kapcsolatban volt azzal a Jopi Trade-del, amelyet áfacsalással vádolják, és mely cég jogi képviseletét korábban Gál Gábor látta el.

 

A miniszter szóvivője megerősítette, hogy Gál is hódol a vadászatnak, és hogy találkozott Dorával vadászatok során, azonban tagadják, hogy közelebbi viszonyban lettek volna.

 

„Gál úr a múltban találkozott vadászatokon az említett úrral, ahogy a régió más kommunális-szintű képviselőivel”

 

mondta a szóvivő.

 

aktuality.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.