Nyitókép: Diana Černáková/SITA

 

Zuzana Čaputová államfőjelölt hétfőtől egy testőr szolgáltatásait kénytelen igénybe venni. A lakossági fórumokra már egy feketébe öltözött, fülhallgatós férfi kíséri – tájékoztatott a Denník N.

 

„Ez az egész a csapat döntése volt, mivel az emberek különféle dolgokat írnak nekünk“

 

– magyarázta Čaputová.

 hirdetes_810x300  

 

Elmondása szerint már nemcsak az ellenfelei támadásával kell szembenéznie, de egyéb fenyegetésekkel is. Az elnökjelölt szerint olyan óvintézkedésről van szó, amiről többet nem árulhat el. Annyit azonban még hozzátett, hogy a személye elleni támadások egyre súlyosabb mértéket öltöttek.

 

Michal Trubannak, a Progresszív Szlovákia alelnökének elmondása szerint Čaputová azért kapott védelmet, mert az utóbbi időben már a családját is egyre több fenyegetés érte.

 

„Ez logikus döntés, amennyiben az ember ilyen népszerű“

 

– tette hozzá.

 

Truban szerint a lakossági fórumokon, illetve találkozókon olyan sok ember vesz részt, hogy a biztonságiak jelenléte szinte mindennapos dolognak számít.

 

Denník N

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.