Nyitókép: teraz.sk

 

Frissítve: 03.12: 06.35 Ha nem a Most-Híd, vagy Világi Oszkár kegyeltje vagy, esélyed sincs tisztességes támogatásra az adófizetők pénzéből a Kisebbségi Kulturális Alapnál. Legalábbis a médiapályázatok terén.

 

Míg mások több százezer vagy több tízezer eurót, a Körkép.sk a országos magyar nyelvű médiumok közül egyedüliként egyetlen euró állami támogatást sem kapott Szlovákiában.

 

Kulturális autonómia a gyakorlatban

 hirdetes_810x300  

 

Megvalósult kulturális autonómia – fogalmazott a Most-Híd kulturális államtitkára, Rigó Konrád, amikor nagy fanfárok közepette a párt bejelentette a nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatására létrehozott Kisebbségi Kulturális Alap felállítását. Immár duplájára nőtt, évi nyolc millió eurós keretösszeggel. Ennek elköltéséről „maguk a kisebbségek képviselői autonóm módon rendelkeznek“ – tette még hozzá.

 

Majd az alap élére előre várható módon a Most-Hidas Új Szó korábbi főszerkesztője, Molnár Norbert került. Igazgatótanácsába pedig Nagy József vegyespárti politikus korábbi környezetvédelmi miniszter egykori mediális tanácsadója, a közmédia nemzetiségi műsorainak főigazgatója, Lovász Attila.

 

Így került az Új Szós Molnár Norbert a 8 millió eurós Kisebbségi Kulturális Alap élére (Videó, képek)

 

Az alap felügyelőtanácsában magyar részről a volt komáromi polgármester és a Most-Híd frakcióvezetőjének, Bastrnák Tibornak a jobb keze, Hortai Éva ül. A döntéshozók közé pedig összeférhetetlen módon olyanok is bekerültek, akik egy-egy médium munkatársaiként, rovatvezetőként, mi több, főszerkesztőiként maguk is pályáztak és a konkurenciáról is döntenek.

 

Míg a szlovákiai magyar kultúra nagy része nyomorog, a szerencsések a pénzben dőzsölnek

 

Most-Hidas és Világis gőzhenger

 

Miután a szlovák sajtó nagy botrányt kiváltva a romák részéről fennálló visszaélésekre rámutatott, mellyel a parlament kulturális bizottsága is foglalkozott, az Alap vezetője, Molnár Norbert kénytelen volt lépni.

 

OĽaNO: A Most-Híd arra használja a Kisebbségi Alap pénzét, hogy pontokat szerezzen a régiókban

 

A magyarok körében legalább ekkora mértékű érdekütközet azonban megmaradt. Ez a tény várható módon a megítélt támogatási kiugróan magas összegénél is jelentkezett.

 

Ilyen, normális körülmények között eleve megengedhetetlen érdekütközetben osztogatta a pénzeket bizottság tagjaként a dunszt.sk főszerkesztője, Beke Zsolt, akinek saját mprojektjei is több tízezer eurós támogatásokat nyertek el. (Lásd kivonatunkat alább.)

 

Pályázik és másokról dönt

 

De ilyen a Világi Oszkárhoz közeli, véleménycikkeikben, publicisztikájukban az Orbán kormányt támadó és a Most-Hidat támogató, Barak-k paraméter hírportál is, melynek belpolitikai rovatvezetője, Sidó Árpád, aki a pénzosztásnál pályázott, és a konkurenciáról is döntött. Molnár Anna és Csanda Gábor mellett az öt fős pénzosztó bizottság tagja a már említett Lovász Attila is.

 

Amikor a Körkép.sk a meghallgatások előtt Sidó Árpádnál rákérdezett saját nyilvánvaló összeférhetetlenségére, válasza csak annyi volt, „szavaztak rólam, és átment.“

 

A Körkép.sk a nyilvánosságra kerülő, az idei évre megítélt támogatási összegekből válogatott (a teljesség igénye nélkül):

 

Duel Press több projektje (Új Szó és Vasárnap) összesen: 262 000 euró

Paraméter több projektje: 52 000 euró

Dunszt több projektje: 35 646 euró

BUMM: 45 000 euró

Haraszti Gyula és Haraszti Máriához köthető projektek (ANIMA társaság, Televízió.sk, Microgramma stb.): legalább 67 820 euró

AMADE (Új Nő) Világi Oszkár feleségének több projektje: 112 000 euró

Kukkónia több projektje: 35 000 euró

 

De jól szerepeltek a szintén Világihoz közeli Klikkout pályázatai, vagy a Trafik.sk, a Gömörilap portál, illetve a Barak Lászlóhoz és Hunčík Péterhez köthető NAP kiadó projektjei is

 

Mint látható, a Körkép.sk az egyedüli országos hírportál, immár havi 155 ezer feletti egyedi olvasóval, melynek az adófizetők pénzéből egyetlen euró támogatást sem ítéltek meg (a meghallgatásra készített prezentációnk itt megtekinthető):

 

Körkép.sk a KKA meghallgatásán: Mögöttünk nem az MKP, a Most-Híd, vagy oligarcha áll, hanem az olvasók

 

Amikor szerettük volna megnézni, hogy mindezt mégis mivel indokolták, ez a kép fogadott:

 

 

A szlovákiai magyar kultúrára szánt állami pénzscsomag körüli visszaéléseknek az elmúlt években immár széles irodalma gyűlt össze. Mégis minden évben újra és újra megismétlődik a helyzet. Ezúttal immár duplájára emelt pénzcsomag mellett, miközben annak létrehozói függetlenségről, önállóságról, szakmai alapon meghozott döntésekről beszélnek.

 

A legkiábrándítóbb az, hogy szlovákiai magyar szinten mindezt nyugodtan meg lehet csinálni, miközben a többség érdekelt, ezért mélyen hallgat, vagy pedig annyira kiábrándult már mindenből, hogy csak egykedvűen tudomásul veszi a szomorú tényeket. Itt tart ma a felvidéki magyarság.

 

A megítélt támogatási összegek itt találhatók.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 23 olvasónak tetszik ez a cikk.