Nyitókép forrása:

 

Zuzana Čaputová (Progresívne Slovensko) és Maroš Šefčovič (Smer) elnökjelöltek a Denník N vitaestjén két meglepő bejelentést tettek.

 

Čaputová korábbi kijelentéseitől némileg eltérve kijelentette, hogy Kiska helyében a KTAG-ügy miatt nem folytatná a politikai pályafutását.

 

„Én nem lépnék be a politikába, bár, mint politikust, nagyra becsülöm [Kiskát].”

 hirdetes_810x300  

 

fogalmazott. Čaputová a Hospodárske Noviny által szervezett elnökjelölti vita során korábban kijelentette, hogy „bizonyos körülmények között” kegyelmet adna Kiskának.

 

Maroš Šefčovič azzal lepte meg a hallgatóságot pedig kijelentette, hogy Robert Fico lkaomtánybíró-elnökké való kinevezésének lehetőségével többet nem akar foglalkozni, mert Fico személyesen neki azt mondta, hogy a következő 12 évben nem áll szándékában megpályázni a posztot.

 

„Találkoztam Ficoval, beszéltünk erről a helyzetről. Elismerte, hogy a kérdés megosztja Szlovákiát és ezért egyértelműen kijelentette, hogy a következő 12 évben nem pályázza meg az alkotmánybírói posztot. Így ezzel a témával már nem kell tovább foglalkoznunk”

 

Kto bude slovenskou prezidentkou alebo prezidentom?

Čo ponúkajú Slovensku po vražde novinára Jána Kuciaka a MartinyKušnírovej? Koho by vymenovali za sudcov ústavného súdu? Aké hodnoty vyznávajú a čo budú požadovať od profesorov alebo sudcov? Ako vnímajú rastúci extrémizmus a konšpirácie?Pozvanie do diskusie Denníka N pozvali dvaja najväčší favoritiprezidentských volieb právnička a podpredsedníčka ProgresívnehoSlovenska Zuzana Čaputová a eurokomisár a kandidát Smeru Maroš Šefčovič.Moderuje: Monika Tódová

Gepostet von Denník N am Montag, 11. März 2019

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!