Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

 

Az eperjesi kerületi bíróság hétfőn egy éves, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a kelet-szlovákiai Megye teleülés egyik képviselőjét, aki azzal vált „híressé” a hétvégén, hogy ittasan elrabolta a szavazóurnát a választás estéjén, és az utcára borította tartalmát. Tette miatt több mint egy órával ki kellett tolni az első adatközlések időpontját. Az ítélet jogerős.

 

A negyvenhárom éves elkövetőt a szlovák szakterminológia szerint „szupergyors eljárásban” ítélte el a bíróság.

 

A képviselő tette után több mint egy órára bezárták a szavazóhelyiséget Megyén, a rendőrség pedig vasárnap vádat emelt ellene választás és népszavazás előkészítésének és lefolytatásának megzavarása miatt.

 hirdetes_810x300  

 

A pártok finanszírozását ellenőrző állami bizottság hivatalos álláspontja szerint az eset nem tekinthető a választások befolyásolásának.

 

A tettes ugyanakkor az OľaNO színeiben indult helyi képviselőnek a 2018-as helyhatósági választások alkalmával, a párt elítélte az incidenst, és vasárnap felszólította az elkövetőt, hogy mondjon le mandátumáról és párttagságáról is. A faluban az öt fős képviselőtestületből 4-en nyertek mandátumot az OľaNO színeiben. A helyiek nem értik, mi vitte rá a férfit, hogy ezt tegye, állítólag semmilyen probléma nem volt vele eddig.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.