Nyitókép: aktuality.sk

 

Évek óta köztudott, hogy Robert Fico egy olyan lakásban él a Bonaparte lakókomplexumban, amely adócsalás tárgya. A komplexum annak a Ladislav Bašternáknak a tulajdonában volt, akit időközben jogerősen elítéltek adócsalás miatt és már be is vonult egy büntetés-végrehajtási intézménybe.

 

Robert Fico két éve azt nyilatkozta, hogy ha jogerősen elítélik Bašternákot, akkor kiköltözik a Bonaparteban található lakásából, mivel akkor „elfogadja” hogy egyszerűen nem maradhat ott.

 

Ennek ellenére nem költözött ki, mikor megvádolták majd első fokon bírósági ítélet is született Bašternák ellen az ügyben. Az ex-kormányfő sokáig azzal halogatta kiköltözését, hogy nem sikerült megfelelő lakást találnia.

 hirdetes_810x300  

 

A legfrissebb magyarázata szerint egyelőre nem keres költöztető céget, mivel várja a csődeljárási végzést, tekintettel arra, hogy a bebizonyított adócsalás miatt az állam tulajdonába került az ingatlan.

 

Fico arra hivatkozik, hogy a lakás tulajdonosa most az állam, őt pedig még egyetlen illetékes sem kereste meg.

 

aktuality.sk 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.