Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Robert Fico smeres pártelnöknek elfogyott a türelme, „felveszi a kesztyűt” és ellentámadásba lendül az őt kritizáló sajtóorgánumokkal szemben.

 

A SME napilap főszerkesztőnőjét egyenesen azzal vádolta meg csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy több köze van a Kuciak-gyilkossághoz, mint neki (a SME kisebbségi tulajdonosa a PENTA befektetőcsoport), és jelezte, hogy olyan törvényt készül pártja beterjeszteni a parlament elé, amely a hírportálok kiadóit vonná felelősségre a portálokon megjelenő kommentek miatt.

 

Fico újra elővette agresszívabb arcát

 hirdetes_400x285  

 

A csütörtöki sajtótájékoztatóján az exkormányfő nagyrészt a sajtót (általánosságban) szidalmazta, amely –szerinte – kizárólag hazugságokat terjeszt, többek között utalva saját kényszerű távozására is, amelyre a Kuciak-gyilkosság után került sor. A Kuciak-gyilkosságban eljáró nyomozók és ügyészek ugyanis nemrég bejelentették, hogy az olasz szál nem nyert megerősítést.

 

„Nyílt háborút indítottak a Smer ellen, és mi felvesszük a kesztyűt”

 

fogalmazott. Élesen bírálta Beáta Baloghová SME-főszerkesztő egyik osztrák lapban megjelent interjúját, amelyben Szlovákiát „maffia által irányított államként” jellemezte, amelynek „központi személyisége Robert Fico”.

 

Dag Daniš: A Smer kampánya szétesett

 

Robert Fico elhatárolódott Baloghová kijelentéseitől, és az elnökválasztás befolyásolásával vádolta meg a SME-t, nem csak a hibásan címlapján, illusztrációs jelleggel feltüntetett szavazólap miatt – ahol rossz sorrenddel tüntették fel a jelöltek egy részét –, hanem amiatt, hogy Baloghová az említett osztrák lapnak azt mondta, hogy Kočner Fico személyes jóbarátja.

 

Fico emiatt „minden legitim eszközt” be akar vetni a sajtó ellen, amely „fenyegetést jelent az ország demokratikus fejlődésére”.

 

A Fico részéről egyébként megszokott agresszív és arrogáns módon lefolytatott sajtótájékoztató a legvégén vált igazán érdekessé, mikor a Smer elnöke mindössze három, kormányközeli sajtóorgánumnak volt hajlandó válaszolni – miközben már egy éve kerüli a válaszadást, többször csak nyilatkozatot tesz, és elhagyja a termet a kérdések lehetősége nélkül.

 

Fico mégis beszélt Vadalával? Egy másik ügyiratban lehet szó a hangfelvételről, mint amit Fico cáfolt

 

A valóság

 

A csütörtöki egyoldalúan kivitelezett Fico-féle sajtótájékoztató egyértelműen jelzi, hogy hamarosan elkezdődik a választási kampány, a Smer elnökének pedig mindenképpen le kéne zárnia a nyitott kérdéseket a Kuciak-gyilkosság és a Smer (vélhető) maffia-kapcsolatai vonatkozásában, ha ők akarja újabb győzelembe vezetni pártját.

 

Az, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint Ján Kuciakot és menyasszonyát nem az olasz maffia ölte meg, még nem cáfolja Kuciak utolsó cikke és az azt követő oknyomozó cikkek tartalmát, miszerint drogkereskedelemmel vádolt olasz alvilági szereplő (Antonino Vadala) közvetlen kapcsolatban állt Szlovákia korábbi kormányfőjével.

 

Az olasz sajtóban megszellőztetett, kettejük között zajlott (állítólagos) telefonbeszélgetésről készült felvétel létezése sem került megcáfolásra. Bár Fico azt sulykolja, hogy az olasz ügyészség hivatalosan állásfoglalása szerint ilyen felvétel nincs benne a nyomozati anyagban, a valóságban ez nem igaz.

 

Fico ugyanis arról hallgat, hogy az olasz ügyészség hivatalos leirata azt is kihangsúlyozza, hogy a felvétel létezésének kérdését kizárólag a Kuciak-gyilkosság kapcsán vizsgálták, nem pedig Antonino Vadala drogcsempész-tevékenységével kapcsolatban, amely miatt lehallgathatták őt évekkel ezelőtt az olasz hatóságok. A 2018-ban történt Kuciak-gyilkosság nyilván nem lehet közvetlen kapcsolatban egy 2012-es felvétellel.

 

Az ezzel kapcsolatos kérdéseket az exkormányfő már több mint egy éve módszeresen kerüli, sajtótájékoztatót jelent be, ahova odacsődíti a sajtó apraja nagyját, majd egyáltalán nem, vagy csak pár, kormányhoz közeli sajtóorgánumnak hajlandó válaszolni. Ezért fajult csütörtöki kamerák előtti szereplése is szócsatává, mert a szót nem kapott újságírók méltatlankodva kérték számon Ficotól: miért hívja el őket, ha nem enged nekik kérdéseket feltenni, ennyi erővel elég, ha csak a kormányközeli sajtót hívja meg.

 

A felháborodás jogos: miközben Fico a sajtót támadja és jogi eljárásokkal fenyegeti, nem hajlandó a számára kényelmetlen kérdéseket tisztázni. És mivel az információkat nem tudja/akarja ténylegesen cáfolni, a hírvivők (média) hitelét ásná inkább alá – kevesebb, mint egy évvel a parlamenti választások előtt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.