Nyitókép: Aktuality.sk

 

A Pápay Tiborról „Papa Joe“ elnevezett maffiabanda a múlt század kilencvenes éveiben lényegében mindent megtehetett, amit csak akart, s ebben senki – beleértve a rend és a törvény védőit és őreit – sem akadályozta őket – mondta Milan Žitný, egykori újságíró és biztonsági szakértő.

 

Március 25-én lesz húsz éve annak, hogy a dunaszerdahelyi Fontána bárban kivégezték a Pápay-klán tíz tagját.

 

 hirdetes_400x285  

„Egyesek rettegtek a maffiabanda tagjaitól, mások pedig a fizetési listájukon szerepeltek, mégis úgy viselkedtek, mintha semmi sem történt volt. Mindeközben mindegyikük naponta szemtanúja volt a gaztetteiknek. A Dunaszerdahelyi járás a 90-es években úgy működött, mint egy állam az államban, az idegeneknek pedig esélyük sem volt a hazaiak közé bejutni. A helyiek még azokat az embereket sem fogadták be maguk közé, akik évekkel ezelőtt költöztek be a városba az ország távolabbi részeiből. A félelem és az összetartozás olyan sűrű hálót hozott létre, amelyben a szervezett bűnözés félelem nélkül növekedhetett“

 

– jelentette ki Žitný.

 

Árulás, vér és bosszú. A Pápay-maffiaklán rettegésben tartotta Dél-Szlovákiát

 

Véleménye szerint ennek a helyzetnek az egyik sajátos jellemzője az a tény volt, hogy Sátor Lajos – az akkori legbrutálisabb gengszter – annak ellenére tudott éveken keresztül szabadon mozogni Dél-Szlovákiában, hogy a Pápay-klán kivégzéséért elfogató parancsot adtak ki ellene. Stáror olyan iratokkal lépte át a határt, amelyek vagy minőségi hamisítványok voltak, vagy olyan állami intézmény állította ki, amelynek jogosultsága volt a hiteles dokumentumok kiadására.

 

 „Vagy hiba, vagy szándékos lépés volt, hogy Sátornak akkor is sikerült elmenekülnie a rendőri rajtaütésekről, ha csak egy karnyújtásnyira volt. 2010-ben pedig szintén vagy hiba, vagy szándékos lépés történ, amikor az új rendőri vezetés a funkcióba lépésekor nem tette lehetővé Sátor visszatérését, holott saját maga kijelentette, hogy hajlandó lenne magát feladni. Ezt követően a saját bandatagjai gyilkolták meg. Ez az akkori alvilági tagok alacsony intelligenciaszintjéről árulkodott, hiszen a bűnbanda tagjainak nagy részét megölték, a maradékuk pedig mintegy harminc év elteltével került a bíróság elé“

 

– mondta a biztonsági szakértő.

 

1999: Szlovákia történetének legnagyobb alvilági mészárlása vadállatiasságával szinte mindenkit megdöbbentett

 

Žitný elmondása szerint annak, hogy a banda tagjai legyilkolták egymást, egyszerű oka volt – senki sem akart semmin megosztozni, és mindenki nyereséget akart a másik illegális vállalkozásából.

 

„A Fontánabéli mészárlás kivizsgálásának egyike érdekessége az volt, hogy a rendőrség már a kezdetektől fogva rendelkezett információkkal arról, hogy kinek a lelkén szárad a vérontás, ki volt a három elkövető és a megrendelő. Ennek ellenére hosszú évekre mégis azok a Raisz testvérek kerültek a rács mögé, akiknek semmi közük nem volt a vérfürdőhöz. A dunaszerdahelyi szervezett bűnözés teljes történetét már senki sem fogja tudni összerakni, ugyanis hiányoznak azok a tanúvallomások, amelyeket a halott szereplők magukkal vittek a sírba. Azoknak, akik éveken át védték és fedezték az akkori maffiabandákat, nagy megkönnyebbülés lehet, hogy az egyiküket leszámítva nem kerültek a vádlottak padjára“

 

– hangsúlyozta Žitný.

 

A Sátor-klán maffiapere: Csonti bűnösnek vallotta magát, majd kitálalt az egykori bűnbandáról

 

A Pápay-klán kivégzésével Raisz Csabát és Szilárdot, Szamaránszky Árpádot és a gyilkosság megrendelőjét, Sátor Lajost vádolták meg. Emellett Reisz Andort is a vérengzés egyik szereplője volt. Szamaránszky Árpádon kívül – aki 2005-ben egy autóbaleset során hunyt el – szinte mindegyik nyom nélkül tűnt el. 2011 októberében a Nagyszombati Kerületi Bíróság leállította a Pápay-klán kivégzésének előkészítésével vádolt Raisz testvérek ellen indított eljárást, mivel a testvérek meghaltak.

 

A maffiózó, aki túlélte a szlovákiai maffiatörténelem legnagyobb vérontását, de a sorsa elől nem tudott elmenekülni

 

2011 márciusában a szlovákiai médiában megjelent az a hír, miszerint a Dunaszerdahely melletti Csótfa településrész elhagyatott szövetkezetének területén megtalálták két férfi maradványait – Riasz Csabáét és Szilárdét, akiket Szlovákia legnagyobb maffiagyilkosságával vádoltak meg. A két testvér kivégzésével ugyanabban az évben Sátor Lajost vádolta meg a rendőrség.

 

Maffiaper: “Savo vegyszerrel locsoltuk le a holttesteket”. Csonti tovább csiripelt, Bugi pedig bűnösnek vallotta magát

 

A Pápya-klán kedvelt szórakozóhelyére, a dunaszerdahelyi Fontána bárba 1999. március 25-én rontott be három símaszkos, rendőrnek öltözött férfi, akik pár perc leforgása alatt tíz embert végeztek ki. A helyszínen kilencen haltak meg, a tizedik áldozat a kórházban vesztette életét. Az áldozatok a helyi maffia tagja voltak, valamint maga a dunaszerdahelyi és a szlovákiai alvilág vezére, Pápay Tibor.

 

TASR/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.