Nyitókép: Körkép.sk/Király Zsolt
Ma a kormányhivatal előtt tüntetek a gazdák, Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter távozását követelve. A megmozduláson részt a szlovákiai kis- és közepes gazdák, az erdészek, az erdővédők, a tanárok és a fuvarozók képviselői vettek részt. A kormányhivatal előtt 200-300-an gyűltek össze.
A gazdák szerint a mezőgazdasági minisztérium által bejelentett telekrendezési terv is azt bizonyítja, hogy a tüntetéseknek volt és van értelme. A telekrendezés ugyanis az egyik fő követelésük volt. Az Iniciatíva poľnohospodárov (Gazdák Kezdeményezése) képviselői a megmozduláson elmondták, hogy továbbra is követelik Gabriela Matečná agrárminiszter távozását a mezőgazdasággal kapcsolatos, elmúlt évben napvilágra kerülő botrányok miatt.
„Nyugodtan, tisztességesen akarunk dolgozni földjeinken. Hogy az asztalunkra egészséges és minőséges élelmiszer kerüljön. Ma a pódium helyett szívesebben töltöttük volna az időt a családjainkkal, ehelyett kénytelenek vagyunk újra és újra rámutatni a szlovákiai mezőgazdaság katasztrofális állapotára. A miniszter asszony nem a gazdák érdekeit védi, hanem az oligarchákét.”
mondta Jaroslav Szabó, az IP elnökségének tagja.

A tüntető gazdák abban reménykednek, hogy szombatig az agrártárca vezetője lemond. Ez a határidő szerepelt ugyanis a Pellegrini kormányfőnek korábban adott ultimátumban.
A gazdák aláírásokat is gyűjtöttek Matečná leváltására, eddig 42 ezer szignó gyűlt össze, és ez várhatóan gyarapodni fog. Ez a szám egyáltalán nem kevés, ha összehasonlítjuk, hogy a kormánypártok által is támogatott, mostanában jóval nagyobb figyelmet kapó nyugdíjkorhatár befagyasztásának támogatására 230 ezer aláírás gyűlt össze összesen.
A gazdák szerint újabb tüntetések várhatók, mert az agrártárca fedezi az mezőgazdasági támogatásokkal való visszaéléseket és az agrármaffia tevékenységét.

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő a tüntetésre reagálva a SITA hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy ő „már nagyon tud mit tenni”. Szerinte elégszer meghallgatta őket, és most már elkezdődnek a telekrendezések. Hozzátette azonban, hogy politikai indíttatásúnak tartja a tüntetést, mert az egy nappal az elnökválasztás előtt zajlik. A kormányfő és a miniszter korábban politizálással vádolta a tüntető gazdákat, és azzal védekeztek, hogy ők leültek azokkal a vállalatokkal tárgyalni, amelyek a szlovák mezőgazdasági termelés oroszlánrészét adják.
Csakhogy a gazdák megmozdulásainak épp az az egyik fő oka, hogy egy szűk réteg kapja meg az agrártámogatások nagy részét, miközben a kis- és közepes gazdákat ellehetetlenítik.
Ma ismét tüntetnek a gazdák Pozsonyban – ezúttal lóháton érkeznek
Az EP-képviselők Szlovákiát bírálják: egy szűk kör jut hozzá az agrártámogatások oroszlánrészéhez




A rendezvény felvétele élőben rögzítve a Körkép.sk fb-oldalán:
Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: agrármaffia Gabriela Matečná Gazdák Kezdeményezése gazdatüntetés iniciatíva polnohospodárov mezőgazdaság pozsony
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.