Nyitókép: Körkép.sk/reprofoto

 

A Körkép.sk helyszíni tudósítója Martin Dubécit, Čaputová kampánystábjának magyarul tudó tagját kérdezte.

 

Miben rejlik Zuzana Čaputová magyarokkal szembeni őszintesége?

 

 hirdetes_810x300  

Úgy gondolom, hogy továbbra is érvényes az, amit Čaputová a kampánya alatt mondott, vagyis mindenkinek az államfője szeretne lenni. A 21. századi Szlovákiában ez azt jelenti, hogy a magyaroké is. Ezt a kampánya során többször is megmutatta: magyarul kommunikált, többször volt Dél-Szlovákiában, találkozott a magyar politikai pártokkal és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának képviselőivel. Én úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás a hivatalba lépése után is folytatódni fog.

 

Az első és a második forduló eredményei is azt mutatják, hogy nagyon sok magyar szavazott Čaputovára. Ez mire fogja kötelezni Szlovákia feltételezett új államfőjét?

 

Minden bizonnyal nyitott államfő lesz, aki meg fogja hallgatni a magyar kisebbség problémáit. Ha pedig igazságtalanságot fog látni, akkor igenis fel fogja emelni a hangját.

 

Bízom benne, hogy a gyakorlatban ez azt fogja jelenti, hogy az elnöki palotában lesz egy tanácsadója a magyar kisebbségi ügyekre, aki magyar lesz és ismerni fogja a magyar kisebbség problémáit. Zuzana Čaputová már most ígéretet tett arra, hogy több magyar rendezvényen fog részt venni.

 

Hogyan értékelik a választások előtti beszélgetéseket a nemzetiségileg vegyes területeken? Milyenek voltak a visszhangok?

 

Nagyon elégedettek voltunk. Megmutatkozott, hogy Čaputová kampányának értékei nemcsak a „szlovákok” számára voltak érdekesek, hanem Szlovákia összes lakosa számára is. Sajnos az igazságtalanságnak Dél-Szlovákiára, a nemzetiségi kisebbségekre is hatása van.

 

Čaputovához hasonlóan a Progresszív Szlovákia is tervezi a magyar választók célirányos megszólítását?

 

Én mindig azt az elvet vallottam, hogy egy progresszív pártnak a nemzetiségi kisebbségeket is meg kell szólítania. Mi az elejétől kezdve magyarul is kommunikáltunk, magyar weboldalunk is van, amit természetesnek és szimbolikusnak tartunk. A továbbiakban is azon fogunk dolgozni, hogy a programunkkal a nemzetiségi kisebbségeket is meg tudjuk majd szólítani.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.