Nyitókép: PR SR/illusztrációs felvétel

 

Bírósági végzéssel felszerelkezve, szokványos házkutatásra készültek a NAKA kommandósai szerdán Pozsonyban, azonban hiba csúszott a gépezetbe, és a célszemély helyett egy gyanútlan családra rontottak rá.

 

Szerdán 200 rendőr lepte el az ország nyugati régióit, ahol egy kiterjedt csalási ügyben végeztek házkutatásokat. Egy razzia azonban nem úgy alakult, ahogy tervezték, mivel az egyik pozsonyi lakásban nem a célszemélyt találták, hanem egy családot, aki csak albérletben lakik ott.

 

 hirdetes_400x285  

Az esetről a TV Joj számolt be azzal, hogy a lakás tulajdonosa valóban a kommandósok által keresett férfi volt, azonban a rendőrök láthatóan nem tudtak arról, hogy kiadta albérletbe a lakást egy családnak.

 

A rendőrök előzetes információi szerint fegyverrel felszerelt személyt kellett volna találniuk a lakásba, ehhez mérten léptek fel az ügyben.

 

Reggel 6-kor meglepték az ott lakó háromtagú családot.

 

„Megkérdeztek, hogy hogy hívnak. Hogy az a személy vagyok-e. Én mondtam, hogy nem, hogy mi csak albérletben lakunk itt”

 

írta le a helyzetet sértett, aki arról is beszámolt, hogy felhívta a lakás tulajdonosát, aki elnézést kért, mondván, hogy nem tudta, hogy a rendőrség ilyen beavatkozásra készül.

 

A család többi tagját nem bántották a rendőrök

 

A rendőrségi szóvivő szerint csak a családfőt szólították fel, hogy feküdjön a földre, ő pedig ezt meg is tette, ezzel együtt nem került sor kényszerítő eszközök használatára, a családanya végig a szobában állt, a rendőrök lehetővé tették neki, hogy gyermekével legyen.

 

A szóvivő kihangsúlyozta, hogy a kommandósok sem a gyermeket, sem az anyját nem szólították fel semmire sem.

 

„Meg kellett volna bizonyosodniuk arról, hogy ott van-e az a személy, akit keresnek”

 

mondta a lakás friss bérlője, aki szerint a rendőrök elnézést kértek, miután tisztázták a dolgokat. Bár nem esett kár a bérlők vagyonában, a rendőrség továbbította az esetet a belsőelhárításnak. A bérlő kilátásba helyezte, hogy hivatalos panaszt tesz a Belügyminisztériumnál.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: kommandó NAKA razzia

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.