Nyitókép: teraz.sk

Frissítve: 10.39

 

Marian Kočner továbbra is vizsgálati fogságban marad, döntött ma közel két óra tárgyalás után a bazini Specializált Büntetőbíróság.

 

A Specializált Büntetőbíróság szenátusa hétfőn 08.30-tól zárt ajtók mögött megkezdte a tárgyalást Marian K. vizsgálati fogságának meghosszabbításáról. A vád a Markíza televízióval kapcsolatos váltókkal kapcsolatos, emiatt került Kočner viszgálati fogságba,

 

 hirdetes_810x300  

A kétes hírű vállalkozót időközben Ján Kuciak és menyasszonyának meggyilkolásával is megvádolták. Maga Kočner nem vesz részt a mai tárgyaláson, ügyvédjét Marek Parát bízta meg, hogy képviselje őt. A tárgyalás több órát is eltarthat.

 

Kočner az elmúlt időben fokozatosan több börtönben is megfordult. Volt Pozsonyban, Leopoldovban, Besztercebányán, majd újra Leopoldovban. Szigorított felügyelet alatt van, nyár óta már két alkalommal is megpróbált szabadlábra kerülni, de az első fokú bíróság mindkét esetben elutasította kérelmét, majd ugyanezt a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.