Nyitókép: aktuality.sk/Rudolf Sivý

 

Alena Zsuzsová, akit a Kuciak-Kušnírová-gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak, 7 órát töltött kedden Nyitrán a NAKA-nál, ahol 80 kérdéssel várták őt a nyomozók.

 

Zsuzsová ügyvédje szerint újra meg kellett ismételnie korábbi vallomásait, mivel a nyomozók tisztázni akartak néhány vitás pontot.

 

 hirdetes_810x300  

Štefan Neszméry, Zsuzsová ügyvédje a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy főleg a Marian Kočnerhez fűződő kapcsolatára voltak kíváncsiak, valamint tudni szerették volna, hogy miből élt.

 

„Mikor felhívta őt Kočner úr, vagy fordítva, akkor találkoztak és elbeszélgettek, a politikai kampányát intézte”

 

írta le kliense és Kočner kapcsolatát Neszméry.

 

„Zsuzsová asszony sosem jelölte meg megrendelőként Kočner urat, tagadja bűnösségét és az újságíró meggyilkolásában való részvételét. Állítja, hogy az ügy másik két gyanúsítottját nem is ismeri.”

 

tette hozzá az ügyvéd, aki azt is elmondta, hogy védence nem érti, Andruskó Zoltán, aki szintén gyanúsított az ügyben, miért jelölte meg őt megrendelőként.

 

„Tegnap a besztercebányai bíróságon találkozott először Szabó Tamással és Miroslav Marčekkal”

 

mondta az ügyvéd.

 

Zsuzsová egyébként kérvényezte, hogy hozzáférést kapjon a börtönben a televízióhoz, rádióhoz és az újságokhoz.

 

aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.