Nyitókép: Pravda

 

A Koalíciós Tanács szerdán ebédidőben fog összeülni a parlamentben, hogy megegyezzenek a választás menetében, illetve közös nevezőre jussanak a megválasztandó alkotmánybíró-jelöltek neveit illetően – tájékoztatott Peter Pellegrini kormányfő a szerdai parlamenti ülés előtt.

 

„Egyezséget fogunk keresni, hogy az utolsó alkotmánybíró-választással összehasonlítva most sokkal sikeresebbek legyünk”

 

– mondta Pellegrini. A Koalíciós Tanács tárgyalásáról szóló információkat Solymos László, most-hidas környezetvédelmi miniszter is megerősítette.

 hirdetes_400x285  

 

„A Most-Hídnak egységes véleménye van. Azt szeretnének, ha legalább annyi jelöltet megválasztanánk, amennyiből aztán az államfő ki tudja nevezni az Alkotmánybíróság működéséhez szükséges bírákat. Ez a célunk”

 

– mondta Solymos, majd hozzátette, hogy legalább hat jelölt megválasztását fogják szorgalmazni.

 

„Nem szeretnénk semmilyen obstrukciót. Abban az esetben, ha a háttérben valamilyen mesterkedést fogunk felfedezni, a nyilvános választást fogjuk preferálni”

 

– zárta le Solymos.

 

Szerdán kerül sor az alkotmánybíró-jelöltek választását megelőző parlamenti vitára, és magára a választásra is, amely délután esedékes.

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!