Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

 

A pozsonyi elkerülő D4-es és R7-es szakaszának megépítését megszerző D4R7 Construction konzorciumra a Markíza televízó információi szerint sok tucatnyi kisvállalkozás, egyéni vállalkozó panaszkodik, mert már jó ideje nem fizetett nekik a munkájukért. Állítólag fizetési harmonogramot kínált fel a cég, ám az ügy kísértetiesen hasonlít a hatalmas botrányt kavaró Váhostav-ügyre.

 

A Markíza tudósítása szerint még az alvállalkozókkal kötött szerződések némelyike is elég különös feltételeket szab.

 

Persze vannak olyan vállalatok az egyik tanú elmondása szerint Nyitráról, amelyek gond nélkül megkapják az elvégzett munka után járó fizetséget. Más alvállalkozók azonban lassan adósságspirálba kerülnek a kifizetetlen, több százezer eurós számlák miatt.

 hirdetes_810x300  

 

A közlekedési minisztérium álláspontja szerint ő nincs szerződési jogviszonyban az alvállalkozókkal. Ugyanakkor, ha az alvállalkozók megkeresik a minisztériumot a problémával, a minisztérium hajlandó a probléma megoldását követelni.

 

A konzorciumot, és annak lebonyolító közvetlen alvállalkozóit a Markízának nem sikerült elérnie, kivéve egyet, aki váltig állította, hogy ő egyetlen beszállítónak sem tartozik. Később azonban váratlanul külföldre utazott – két nappal azelőtt, hogy a NAKA nagyszabású razziát tartott a konzorcium érintett cégeinél.

 

A teljes riportot itt tekintheti meg.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!