Nyitókép: TASR/Jaroslav Novák

 

Michal Truban lett a Progresszív Szlovákia új elnöke, akit a párt szerdai közgyűlésén választottak meg.

 

Trubanon kívül az alelnököket is megválasztották, akik nem mások lettek, mint Zora Jaurová, Irena Bihariová, Michal Šimečka, Martin Poliačik és a párt egykori elnöke, Ivan Štefunko.

 

 hirdetes_810x300  

 „Ez életem legnagyobb kihívása, de nem félek attól, hogy nem fogok tudni megfelelni, hiszen a pártban nem vagyok egyedül. A Progresszív Szlovákia soha nem volt és nem is lesz csupán egyetlen ember pártja”

 

– mondta az újonnan megválasztott elnök.

 

Truban szerint a pártra, Szlovákiára és Európára is több kihívás vár, ezért jelenleg az a legfontosabb, hogy megőrizzük a jövőnket, a szabadságunkat és a demokráciát.

 

„Ahhoz, hogy legyőzzük az extrémizmust, meg kell mutatnunk, hogy pozitívan, konstruktívan is lehet kormányozni, továbbá képesek vagyunk felkészíteni a rendszert, az országot és a társadalmat arra, hogy igazságos, tisztességes és modern legyen“

 

– tette hozzá Truban.

 

Az új elnök elmondása szerint jelenleg a legfontosabb lépés az, hogy az EP-választásokon sikeresen szerepeljenek. Truban ezzel kapcsolatban üdvözölte a Spolu (Együtt) párttal történő együttműködést, és reményét fejezte ki, hogy hasonló együttműködéssel vágnak bele a parlamenti választásokba is.

 

Abban az esetben, ha bekerülnének a parlamentbe, nem kívánnának együttműködni a Smerrel, az SNS-szel és a fasiszta pártokkal sem.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!