Nyitókép: aktuality.sk/archív

 

Zuzana Čaputová újonnan megválasztott szlovák államfő búcsút vett a Progresívne Slovensko-tól a párt tisztújító közgyűlésén. Mint ismert, az új köztársasági elnököt a PS támogatta kampánya során, a párt alelnöki posztjáról pedig azután mondott le, hogy bejutott a választás második körébe.

 

Čaputová felszólalásában köszönetet mondott egykori párttársainak megjegyezve, hogy óriási részük volt győzelmében.

 

A tavaly alakult PS az államfőválasztás megnyerésével igazi sikersztorivá vált, és bár parlamenten kívül politizál, a közel azonos értékeket valló Spoluval koalícióban több mint 10 százalék fölött mérik támogatottságát.

 hirdetes_400x285  

 

AKO-felmérés: A küszöbön billeg a Most-Híd, továbbra is parlamenten kívül az MKP

 

Ivan Štefunko, a párt alapítója és elnöke még korábban bejelentette, hogy a mai közgyűlésen lemond a párt vezetői posztjáról elsősorban egészségügyi okokra hivatkozva. Legvalószínűbb utódjaként Michal Trubant nevezte meg, akit ezáltal már ma meg is választhat a párt közgyűlése.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!