Nyitókép: dennikn.sk

 

Ľubica Laššáková, a Smer kulturális minisztere az utóbbi napokban jócskán kap hideget, meleget. Először azzal vonta magára a figyelmet, hogy nem írta alá az LGBTI szervezeteknek szóló támogatási szerződéseket, majd kiderült, hogy több galériát, múzeumot és színházat is komoly összegekkel „rövidített” meg. Ezek fényében több ismert szakember is leváltását követeli, minek érdekében petíciót is indítottak.

 

A smeres kultuszminisztert már kinevezésekor is sokan kifogásolták, és az elmúlt egy évben nem sikerült jobb hírnevet szereznie magának a minisztériumához tartozó intézmények körében sem.

 

A jelenlegi felháborodás oka, hogy a miniszterasszony május közepén hagyta jóvá a kulturális minisztérium alá tartozó szervezetek költségvetését az ún. kiemelt projektekre 2019-re vonatkozóan. Míg korábban ezekkel a költségvetésekkel általában már az előző év végén tisztában voltak az intézmények vezetői, a május közepi jóváhagyás már eleve hagy kivetni valót maga után. Az i-re viszont az tette fel a pontot, hogy több neves intézmény költségvetését is jócskán visszavágta a miniszterasszony.

 hirdetes_810x300  

 

A bérekre, épületfenntartásra szolgáló összegeket elviekben nem csökkentette, azonban a kiállításokra, előadásokra szánt pénzeknél drasztikus csökkenést tapasztalni. A denníkn.sk információi szerint a „károsultak” között van a Szlovák Nemzeti Galéria, a pozsonyi Kunsthalle, a Szlovák Nemzeti Múzeum, és több regionális színház és könyvtár is.

 

„Ez a döntés számunkra demotiváló és felszámolással egyenlő”

 

állítja Alexandra Kusá, a Szlovák Nemzeti Galéria (SzNG) igazgatója. Amennyiben a minisztérium részéről nem történik meg a projektek finanszírozása, úgy az egyes programok, melyeket az év végéig bezárólag terveztek meg, kénytelen lesz a Galéria törölni, és csak alapjáraton működni.

 

A kiemelt projektek finanszírozása a minisztérium részéről nem „pluszpénz”, hanem az intézmények általános működéséhez szükséges pénzforrások biztosítása. Az intézmények vezetői még az év vége előtt leadják a minisztériumnak jóváhagyásra a következő év költségvetését, melyben a fenntartási költségeken kívül feltüntetik az egyes projektek költségszámításait is. A minisztérium ezt bírálja el, majd hagyja jóvá általában január végéig.

 

Az intézmények vezetői nem kaptak magyarázatot a minisztérium részéről, hogy miért késik a költségvetés jóváhagyása. A tervezett programokat annak tudatában és abban bízva valósították meg, hogy ahogy a múltban, úgy most sem lesznek túlzott „faragások” a minisztérium által jóváhagyott keretben.

 

A Szlovák Nemzeti Galéria 367 ezer eurót kért az éves programokra, ehelyett 114 ezer eurót hagyott nekik jóvá a minisztérium

A Kunsthalle 180 ezer eurót kért, ebből 15 ezret kap meg.

 

Alexandra Kusá, az SzNG igazgatója elmondása szerint az első sokkon túl mindez drasztikus takarékossági intézkedések bevezetését jelenti. Törölniük kell a Földvári könyvtár második fázisát, az átrium padlózatának javítását, a kiállításokhoz szánt katalógusok elkészítését, stb. Ráadásul azzal, hogy az év ilyen előrehaladott szakaszában értesültek a megszorításokról, magával vonja annak esélyét, hogy reputációs és pénzügyi veszteségeket szenved majd az intézmény.

 

A jelek szerint a minisztérium anélkül döntött a radikális költségcsökkentés mellett, hogy azt előzőleg konzultálta volna az intézmények vezetőivel, vagy hogy javított költségtervet kért volna. Emellett semmilyen magyarázatot sem adott arra, hogy miért volt indokolt a drasztikus megvonás.

 

A megszorítások miatt az SzNG regionális projektjei is veszélybe kerültek, ahol már szintén megkezdték az érintett intézmények a programok szervezését.

 

A miniszterasszony utóbbi hetekben foganatosított intézkedéseire reagálva már több mint 900 ember írta alá azt a petíciót, amely Laššáková leváltását követeli. Az aláírók között több neves szlovákiai művész is szerepel.

 

dennikn.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!