Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

A RegioJet vasúttársaság a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vonalon az új iskolaévtől tervezi az emeletes vagonok forgalomba állítását.

 

A kétszintes vagonokból álló két új szerelvény szeptember 2-án kezdheti meg útját a fentebb említett szakaszon.

 

 hirdetes_810x300  

A projektet adminisztratív folyamatok gátolták

 

A vonattársaság az emeletes vagonokkal szeretné növelni a reggeli és délutáni csúcsidőben közlekedő, túltelített személyvonatok kapacitását.

 

„Az emeletes vagonok a 4308-as számú reggeli járaton fognak az utasok rendelkezésére állni, amely hétköznaponként reggel 6.15-kor indul Dunaszerdahelyről Pozsonyba. Forgalomba helyezésüknek köszönhetően az ülőhelyek száma további százzal fog növekedni. Ugyanez vonatkozik a többi járatra is, amely szintén emeletes vagonokat kap”

 

– mondta Ivana Kašická, a RegioJet vonat- és buszközlekedésért felelős igazgatója.

 

A Pozsony–Komárom vonalon közlekedő vonatok szállítási kapacitásának emelése már előbb is bekövetkezhetett volna, de bizonyos adminisztratív folyamatok gátolták a projekt megvalósulását.

 

 „A közlekedésügyi minisztérium már a nyári szünet előtt készen állt arra, hogy a vonatok szállítási kapacitását emeletes vonatokkal finanszírozza, de a jóváhagyási eljárások és az emeletes vagonok műszaki előkészítése miatt ez lehetetlen volt“

 

– tájékoztatott a RegioJet.

 

Február 18-tól a közlekedésügyi minisztérium és a RegioJet fokozatosan emelte a Pozsony–Komárom vonalon közlekedő vonatok szállítási kapacitását. A megállapodás értelmében először egy gyorsvonat-kocsikból álló szerelvényt állítottak forgalomba, a következő lépés pedig az emeletes vonatok forgalomba helyezése lesz.

 

Egyre több az utas

 

A Komárom–Pozsony vonalon utazók száma egyre inkább növekszik. Az idei év első három hónapjában 1,27 millió utas vette igénybe a RegioJet vonatait, ami az előző év ezen időszakához képest 87 százalékos növekedést jelent.

 

Jelenleg az emeletes vagonok forgalomba állítása az egyetlen módja a járatkapacitás növelésének, mivel a vonatok csúcsidőben már most is 20 percenként közlekednek.

 

Sme.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!