Nyitókép: Dnes24.sk

 

Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg csütörtök reggel Pozsonyban Pavol Rusko korábbi gazdasági miniszter, volt parlamenti alelnök, az ANO párt elnöke, a Markíza televízió egykori vezetőjének pere.

 

A vád: A szlovák alvilágban megrendelte egykori Markízás üzlettársa, Silvia Volzová meggyilkolását.

 

Korábbi miniszter és csúcspolitikus Szlovákiában még nem állt bíróság előtt ilyen súlyos ügyben. A tárgyalás során a bíróság beidézi a szlovák alvilág korábbi rettegett vezetőit, az életfogytiglani szabadságvesztését töltő Mikuláš Černákot és Róbert Lališt, valamint Černák korábbi jobbkezét, Kaštant is.

 hirdetes_810x300  

 

Rusko és Lališ tagadja a vádakat, a volt politikus szerint semmilyen haszna nem származott volna Volzová meggyilkolásából. Az ügy szálai még 1997-ig nyúlnak vissza. A gyilkosságra végül nem került sor, a rendőrség ugyanis Černákot más súlyos bűncselekmények miatt lecsukta. Volzová jelenleg Németországban él.

 

Černák és Kaštan állítja, személyesen tárgyaltak Ruskoval a gyilkosság megrendeléséről. Rusko akár életfogytiglant is kaphat.

 

A témával még foglalkozunk.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.