Nyitókép forrása: SVETEVITY.SK

 

A pozsonyi elkerülőt építő spanyol D4R7 Construction nevű konzorcium szerint nincs semmi gond azzal, hogy hulladékanyaggal töltötték fel az autópálya nyomvonalának alapját kövek helyett. A korábbi hírek szerint a földet építkezési hulladékkal, üveggel, kábelekkel, kidobott PET-palackokkal töltötték fel. Ehelyett a vállalat most az Érsek Árpád (Most-Híd) vezette közlekedési minisztériumot bírálja – írja az Aktuality.sk

 

A pozsonyi elkerülő 27 kilométeres szakaszát és a Csallóközben épülő 32 kilométernyi gyorsforgalmi utat PPP projekt keretében építi a spanyol konzorcium. Az állama z adófizetők pénzéből 1,9 milliárd eurót fizet majd érte a 30 éves működtetést is beleszámolva. Ez nagyjából a csúfosan végződ felsővisnyói alagutak árának négyszerese.

 

A D4R7 konzorciumot már hónapok óta azzal vádolják, hogy a Csallóköz vízkészleteit és a készülő autópályaszakaszok minőségét kockáztatva nem megfelelő építkezési anyagot használnak, történetesen hulladékkal töltötték fel az út alapjául szolgáló rétegeket. A konzorcium szerint nincs ezzel semmi gond, ez egy európai szabványoknak megfelelő eljárás, amit a vállalat képviselő az Aktuaity.sk-nak „újrahasznosításként” jellemzett.

 hirdetes_400x285  

 

A vállalat azzal is indokolta a döntését, hogy nehezen kapták meg a kavicstermelésre az engedélyeket, egyúttal bírálta a közlekedési minisztériumot, amelynek zárójelentése az ügyről „alaptalan állításokat is tartalmaz” és minőségileg kifogásolható.

 

Felsővisnyó után itt az újabb autópálya-botrány: a pozsonyi elkerülő

 

Nem úgy van az…

 

A szlovák hírportál által megkérdezett szakértő, Juraj Čermák, aki korábban a Nemzeti Autópálya Ügynökség befektetési igazgatója volt, elmondta, hogy hulladékkal feltölteni egy autópálya alapján egyáltalán nem szokványos, Szlovákiában még nem is történt ilyen. Arra figyelmeztetett, hogy a szabványoktól való eltérés több-kevesebb időn belül károsíthatja az autópálya útfelületét.

 

A csehországi Ostravánál például kohóból származó salakkal töltötték fel a nyomvonal alapját, ami idővel megszívta magát vízzel, az autópálya pedig meghullámosodott és ezért sebességkorlátozásokat kellet bevezetni. A cseh állam most bírósági úton próbálja kötelezni a hiba javítására a kivitelezőt, mert az nem hajlandó eleget tenni a követelésnek – az egész szakaszt újra kellene ugyanis építenie.

 

A dolog érdekessége, hogy a problémás építőanyag használat ellenére a minisztérium nem tervezi leállítani az építkezést. Arra hivatkoznak, hogy ilyen lépésre a szerződés nem ad lehetőséget. A szkeptikusok azonban úgy vélik, hogy a dolog hátterében inkább az állhat, hogy a hatalmas mennyiségű bedolgozott hulladék elszállítása és cseréje igencsak drága mulatság lenne a konzorciumnak. Az nem hajlandó még csak fontolóra venni sem a dolgot. Azzal védekezik, hogy mivel 30 évig a cég lesz az autópálya fenntartója, nem áll érdekében rossz minőségű útszakaszt építeni.

 

Itt azért érdemes pár megjegyzést tenni. Először is, a hétköznapi autós nem az út minősége alapján kénytelen fizetni az autópályadíjat, hanem használati alapon, még ha az ígért 110-130 km/órás sebesség helyett az út állapota miatt csak 60-80 km/órával haladhat. Másodszor pedig, a szerződésben nem hulladékra épült autópálya szerepel.

 

Az elkerülő és a csallóközi R7-es befejezését eredetileg 2020-ra tűzték ki, de, ahogy azt Szlovákiában megszokhattuk, több éves késéssel kell számolni. A spanyolok szerint az R7-es talán jövőre elkészül, de a D4-es elkerülő szakaszát leghamarább 2021-ben adják át a forgalomnak. Addig még sok víz folyik le a Dunán…

 

Érsek Lučanskýval találkozott a D4-es és az R7-es kapcsán a NAKA központjában

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.